Suhajda Szilárd K2-mászása érvényes, már az Everestre készül – oxigénpalack nélkül

Suhajda

Suhajda Szilárdot a nyáron először azzal vádolta meg a magyar magashegyi expedíciók egyik hazai krónikása, hogy állításával ellentétben nem érte el a K2 csúcsát, majd azzal, hogy közben oxigénpalackot használt. A mászó azóta bizonyította igazát, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség is megerősítette az oxigénpalack nélküli mászás tényét. A világ második legmagasabb hegyének első magyar megmászójával beszélgettünk.

A vádak Kunos Gábortól, a magyar magashegyi expedíciók nyilvántartójától erednek. Sikerült lekommunikálni egymás között a dolgokat azóta?

Nem. Kunos Gábor mindmáig nem keresett meg személyesen, hogy bármit is megkérdezzen. Egyébként nem csak ő van a dolog hátterében. Ezek a vádak eleinte annyira méltatlannak és abszurdnak tűntek, hogy még csak rosszul sem estek. Aztán persze utolértek a feltételezések, rengetegen kerestek meg a polémián felháborodva, köztük sok ismerős, sok szakmabeli is.

Ez volt az oka annak, hogy sokáig nem érkezett reakció vagy cáfolat az ön részéről a vádakra?

Facebook-posztokról és felhergelt kommentelők acsarkodásáról van szó – eszembe sem jutott belefolyni ebbe, sőt, nem is követtem az egészet. Hazatértünk után legalább egy hónapon keresztül szinte mindennap a médiában szerepeltünk Dáviddal (Klein Dávid, Szilárd mászótársa – a szerk.), interjúról interjúra jártunk. A családomra is alig maradt időm, nemhogy arra, hogy ilyen rosszindulatú híresztelésekkel foglalkozzak. Aztán persze nagyot néztem, amikor már a média is felkapta a rágalmazás témáját! Egyébként mindmáig nem értem a vádaskodók motivációját. Az az érzésem, hogy egyeseket egyáltalán nem érdekelt maga a mászás, a teljesítmény és az igazság, hanem egyszerűen azt akarták elterjeszteni minden áron, hogy márpedig ez nem így történt! És ennek érdekében semmitől sem riadtak vissza. Nagyon szomorú.

Az ügybe bevonták Eberhard Jurgalskit, a himalájai mászások első számú statisztikusát. Ő mire jutott?

Jurgalski urat Kunos Gábor kereste meg, elküldte neki a kifogásait és a gyanúit az expedíciónkkal kapcsolatban. Ezután Eberhard Jurgalski felhívott engem. Megrázó volt azzal szembesülni, hogy felveszem a telefont, és azt mondják, az expedíciónk gyanússá vált, ezért muszáj kivizsgálniuk. Ezután egy hosszadalmas procedúra következett, ami során én több körben válaszoltam a kérdéseire és elküldtem neki az általa bekért eredeti fotó- és videófelvételeket. Eberhard Jurgalski, aki az egyik legelismertebb és köztudottan szigorú szakértője a nyolcezres mászásoknak, az ügy kivizsgálása után egyértelmű következtetésre jutott: oxigénpalack nélkül másztam meg a K2-t. Bevallása szerint – a magyarországi vádaskodások miatt – a mi K2-sikerünk kivizsgálásán kellett a legtöbbet dolgoznia a 80-as évek óta.

Kunos Gábor továbbra is kételkedik, de azóta már a Magyar Hegy- és Sportmászó szövetség is megerősítette Jurgalski állításait.

Laposföld-hívők is vannak, a kétkedés önmagában nem ártalmas. Más is kételkedhet. Ha viszont szándékosan és módszeresen a sárba tiporjuk valakinek a jóhírét, az nehezen jóvátehető! A kár, amit eddig okozott, hatalmas – ő és a társai – ebbe valószínűleg bele sem gondoltak, hacsak nem pont ez volt a cél. Ez az egész történet igazából két embertől ered, ők indítottak „hadjáratotˮ ellenem és az expedíciónk eredménye ellen, és ez komoly károkat okozott nekem, mindenféle értelemben. Igazságtalan, méltatlan és megalázó volt a vádaskodás. Vádlóim mintha nem akarnák elfogadni: amit elértem, az a háttérben végzett hatévnyi kemény munka és felkészülés eredménye. Nagyon szomorú, hogy a hazatértem utáni időszakban, miközben csak örülnünk kellett volna a sikernek, egy ilyen őrület beárnyékolta a hétköznapokat! 

Ezzel lezártnak tekinthető az ügy?

Az expedíciónk véget ért. 2019. július 25-én fent álltam a K2 csúcsán – oxigénpalackot sem most, sem soha korábban nem használtam! A mi mászásunk lényege pont az, hogy tiszta módszerekkel érjük el a csúcsot: a saját erőnkre támaszkodva, mesterséges oxigén használata nélkül. Az idei expedíciónk alighanem a legjobban dokumentált magyar nyolcezres csúcssiker. Ráadásul utolsóként értem fel aznap a csúcsra: mindenki – legalább 20 fő –, aki aznap megmászta a K2-t, egy bizonyos ponton szembejött velem, amikor én még felfelé haladtam. Mindegyikük meg tudja erősíteni, hogy tisztán, palack nélkül másztam! Az igazság egyszerű.

Hogy érzi magát most?

Egyre jobban. Az edzés és persze a körülöttem lévők szeretete hatalmas lendületet ad. A családom és Dávid is rengeteget segített ebben az időszakban. A K2-t tartják a világ legnehezebb 8000-es csúcsának, ez volt a harmadik próbálkozásom. Fantasztikus körülmények között érhettem el a csúcsot, és az is hatalmas önbizalomra ad okot, hogy nagyon jól éreztem magam oxigénpalack nélkül ebben a magasságban. Sajnos még mindig sérüléssel bajlódok, a K2-n ereszkedés közben kificamodott a vállam, és azóta sem jött teljesen rendbe. Hosszú rehabilitációs időszak áll előttem. Ugyanakkor már folynak a következő expedícióink előkészületei.

Mi lesz következő cél, kacsintgatnak a Mount Everest felé?

Az Everest csúcsát még nem sikerült magyar mászónak oxigénpalack nélkül elérnie, és úgy érezzük – eddigi eredményeink fényében –, hogy ez a hatalmas feladat ránk vár, ha minden jól megy, 2021-ben. A 2020-as tavaszi mászószezonban Dávid barátommal a Makalura indulunk. Tudatosan választottuk ezt a hegyet: mérföldkő lesz a 2021-es Mount Everest-expedíciónk előtt. Dávid már járt oxigénpalack nélkül 8700 méteres magasságban, én pedig most 8611 méteren. Reméljük, ez elég tudást jelent ahhoz, hogy még magasabbra merészkedjünk. Minden energiánkkal az Everestre koncentrálunk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?