Sportmenü: Jöhet a magyarok első középdöntője Debrecenben

SimonPetra

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtök este 20.30-kor Montenegró ellen kezdi a középdöntőt a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, majd sorrendben a lengyelek, a románok és a franciák következnek.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány már a torna előtt is azt mondta, hogy a montenegrói válogatott elleni mérkőzés kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy elérjék céljukat, és eljussanak a bécsi elődöntőkbe vagy az 5. helyről döntő mérkőzésre. Így, hogy Vámos Petráék megnyerték a csoportjukat, a papírforma szerint a középdöntőben a két csoportmásodikot, a lengyeleket és a románokat le kellene, hogy győzzék (ami szintén nem lesz könnyű), így a csoportelsők elleni találkozók dönthetnek a továbbjutásról. 

A két csapat tavaly a vb csoportkörében mérkőzött meg utoljára egymással, akkor a szünetben a magyarok 10:7-re vezettek, de végül 24:18-ra kikaptak. „Ott a második félidő első tíz percében volt öt hibánk egymás után. Kihagytunk három helyzetet úgy, hogy emberelőnyben is voltunk, volt egy labdaeladás, egy technikai hiba, ezzel pedig át is adtuk nekik a mérkőzés irányítását. Most ezeket a hibákat nem szabad elkövetni” – nyilatkozta szerdán Golovin.

„Mi sokkal kollektívabb játékot játszunk, mint ők. A montenegróiak nagyon függnek az egyéni teljesítményektől, Djurdjina Jaukovic például nagyszerűen teljesített eddig, mi viszont több lábon állunk, és bár nagyon fontosak az egyéni teljesítmények, de a legfőbb erőnk a kollektív játékban van” – bizakodott Faluvégi Dorottya. 

Sportmenü

December 5., csütörtök

Kézilabda

NŐI EB, középdöntő, I. csoport (Debrecen) – 15.30: Svédország–Lengyelország; 18.30: Franciaország–Románia; 20.30: Magyarország–Montenegró.

II. csoport (Bécs) – 15.30: Svájc–Németország; 18.00: Hollandia–Szlovénia; 20.30: Dánia–Norvégia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?