Spanyol napok a BL-ben és az EL-ben

<p>Ezen a héten mindent vittek a spanyol csapatok. A Barca keddi BL-sikere után további négy együttes tarolt Európában.</p>

Ahogy arra számítani lehetett, kellemes játszadozást hozott a Real Madrid és az APOEL mérkőzése a Bernabéu-stadionban. A spanyolok 5:2-re győztek, így 8:2-es összesítéssel jutottak tovább a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. A ciprusi csapat története legszebb nemzetközi kupaidényét zárta, az APOEL-t Madridba is négyezer szurkoló kísérte el. Szomorkodásra a vereség ellenére sem volt okuk, a nicosiai csapat sokkal jobb focit játszott, mint az egy héttel ezelőtti odavágón.

A Real háza táján még jobb lehet a hangulat, a madridiak a 2002 óta tartó böjtöt követően a tavalyi év után idén is bejutottak a legjobb négy közé a BL-ben. Mindez alighanem José Mourinho érdeme, a Real kerete a portugál érkezése előtti években sem volt gyenge, valami azonban hiányzott a csapatból. Jó előjel lehet a madridisták számára, hogy a Realt tavaly óta irányító Mourinho az Interrel is a második szezonjában nyerte meg a BL-trófeát. Az edző nehéz elődöntőre számít a Bayern München ellen, abban pedig – s mindez londoni kötődése miatt igencsak érdekes – biztos, hogy a másik ágon a Barcelona kiüti a Chelsea-t.

Igaz, a londoni kékek nyögvenyelősen jutottak be már az elődöntőbe is. Az idegenbeli 1:0-s győzelem után hazai pályán 2:1-re győztek a Benfica ellen, de a 85. perctől kezdve (amikor a portugálok egyenlítettek) kőkeményen kellett védekezniük, s csak Meireles 92. percben szerzett bombagólja után nyugodhattak meg. A portugálok annak ellenére sem játszottak alárendelt szerepet a találkozón, hogy a szlovén Skomina a 40. percben Maxi Pereirának másodszor is felmutatta a sárga kártyát, vagyis a Benfica hamar emberhátrányba került.

„Még tíz emberrel is jobbak voltunk a Chelsea-nél” – olvashattuk a portugálok trénerének, Jorge Jesusnak az értékelését az UEFA hivatalos honlapján. Egy portugál tévétársaságnak már keményebben nyilatkozott: „Gratulálok a játékosaimnak, akik ma este nemcsak a Chelsea, hanem a bíró ellen is játszottak.” Az angolokat ez kevéssé érdekli, ők a Barcelona elleni elődöntőt várják – tudva, hogy ott a Benfica ellen mutatott játék édeskevés lesz.

A BL-ben már nem kell sok a spanyol döntőhöz (Real–Barcelona), az Európa Ligában pedig már el is dőlt, hogy egy spanyol csapat biztosan ott lesz a fináléban. A negyeddöntők visszavágója után ugyanis mindhárom, még versenyben lévő spanyol gárda kvalifikálta magát a legjobb négy közé. A legsimábban a Valencia jutott tovább, az idegenbeli 2:1-es vereség után a Mestallában ízekre szedve az Alkmaart (4:0). A Valencia utoljára 2004-ben nyerte meg a sorozat elődjét, az UEFA-kupát, s ezúttal a döntőbe jutáshoz a 2010-es győztest, az Atlético Madridot kellene legyőznie. A madridiak idegenben is 2:1-re megverték a Hannovert, Radamel Falcao a 87. percben szerezte meg a spanyolok győztes találatát, így nyolcgólos az idei EL-szezonban – tavaly a Porto centereként 17-tel lett gólkirály.

Falcaónak a tízgólos Huntelaart kellene megelőznie, csakhogy a holland már nem tud javítani, miután csapata (a Schalke) csütörtökön kiesett. Az Athletic Bilbao az idegenbeli 4:2-es győzelem után hazai pályán 2:2-re végzett a német csapattal szemben. A Bilbao, amely a spanyol ligában csak a 11. helyen áll, az eddigi legjobb nemzetközi kupaidényét produkálja, a baszkok most először jutottak be a legjobb négy közé az európai porondon. A fináléba jutáshoz egy portugál csapaton kell átverekedniük magukat, a Sporting a Metaliszt Harkov elleni idegenbeli 1:1-gyel lépett tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?