Sokat kaphat a legjobb

Budapest. Mintegy 1,1 milliárd forintnyi bevételt remél a következő bajnokság során a Magyar Labdarúgó Liga (MLL). A klubok képviselői nagy horderejű, százmilliós nagyságrendű döntéseket hoztak a közgyűlésen, és úgy döntöttek, hogy továbbra is Demján Sándor legyen az elnök, Muszbek Mihály pedig az ügyvezető igazgató.

Marek Penksa (balra) a Ferencváros legutóbbi előkészületi mérkőzésén (Szolnok 4:0) két gólt lőtt a Népligetbennb1hu-felvételMuszbek Mihály elmondta, a mérkőzéseket jelenleg egyetlen fél, a Magyar Televízió közvetítheti, a Sport1-gyel kötött korábbi szerződést ugyanis közös megegyezéssel megszüntették. Egyes információk szerint a sportcsatorna a legutóbbi bajnokságra 350 millió forintot fizetett volna, a most következőre 420 millió volt a tervezet. Ám a liga nem tart attól, hogy ezt az összeget nem tudja pótolni, mindenesetre az biztos, hogy az MTV a következő bajnokság mérkőzéseiért 750 millió forint plusz áfát fizet. A Liga és az MTV közötti megállapodás szerint minden második fordulóban illeti meg a földi sugárzású köztévét a mérkőzésválasztási jog, vagyis a Fradi TV, amely a Ferencváros hazai találkozóit szeretné adni, elvileg akár meg is szerezheti magának a kívánt jogokat. A hírek szerint a Fotex Rt. 300 milliós vételi ajánlatot nyújtott be.

A meccsek közvetítéséből a legutóbbi bajnokságban 866 millió, azt megelőzően 820 millió forint folyt be, a júliusban kezdődő új bajnokságtól 1,1 milliárdot remélnek. Az MTV 750 milliója mellé 350 milliót terveznek más tévécsatornától, s újra próbálják értékesíteni a rádiók között a bajnokság közvetítési jogát – az NB I B-re kiterjesztve. Igaz, ez eddig nem sikerült, a rádiók nem fizettek. Ezen a téren évente mintegy százmilliós bevételt remélnek.

A csapatok három szempontot – eredményesség, nézettség, „szolidaritás“ – figyelembe véve részesülnek a bevételből: a legjobb első osztályú klub 140-150, a leggyengébb úgy 30 milliót kaphat, a másodosztályúaknál a két szélsőség 15, illetve 5 millió. Az NB I/B névhasználati jogát is eladják, s ebből a két csoport minimum 16-16 millióra számíthat. A ligánál a bevételekből a hasznosítási arány 80 és 20 százalék, természetesen az NB I javára.

A csapatok a kereskedelmi jogok „kollektív“ értékesítésétől is pénzt remélnek. Az egyezség szerint az első osztályú klubok közösen árulják a pálya reklámfelületének huszonöt százalékát, így a Bajnokok Ligájához hasonlóan az is előfordulhat, hogy a futballpályák egy részén ugyanazt a reklámot láthatják a szurkolók, függetlenül attól, hogy Zalaegerszegen vagy Debrecenben vannak. A futball azonban még aligha idézi majd a BL-t... (o, mh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?