Nem lettünk sokkal okosabbak a továbbjutást illetően a női kosárlabda Euroliga hétközi csoportmérkőzései után. Az A jelű nyolcasfogatban a mezőny eddigi százszázalékos együttese, a címvédő Valenciennes okozta az első számú szenzációt, mert oroszországi kiruccanása váratlan kudarccal végződött.
Sok még a kérdőjel
Nem lettünk sokkal okosabbak a továbbjutást illetően a női kosárlabda Euroliga hétközi csoportmérkőzései után. Az A jelű nyolcasfogatban a mezőny eddigi százszázalékos együttese, a címvédő Valenciennes okozta az első számú szenzációt, mert oroszországi kiruccanása váratlan kudarccal végződött. Jól jött a Jekatyerinburgnak a bravúr, mert feltornázhatta magát a továbbjutást jelentő negyedik helyre. Jelenleg a Jekatyerinburg-Como duó áll legközelebb az előttük álló három csapat legjobb nyolc közé követésében, de a Podgorica sem mondott le végérvényesen a playoff-ba jutásról. Nem véletlenül volt nagyon csalódott Rátgéber László, a Mecsek-aljaiak mestere: csapata ugyanis otthonában 69:77-re, vagyis 8 ponttal maradt alul a brünniekkel szemben, s ez azt jelenti, hogy az őszi 67:61-es brünni vendégsiker azonos pontszám esetén kevés lesz a Pécsnek a második hely megszerzéséhez. Ennek pedig azért van jelentősége, mert mindkét csoport 2. helyezettje a negyeddöntőben hazai pályán játszhatja a h3., a négy közé jutás szempontjából sorsdöntő mérkőzést. Gubancokkal teli a B-csoport. A listavezető Ružomberok soproni veresége lépéselőnyhöz juttatta a Gdyniát, ugyanakkor a GYSEV sikere Baloghékat is a három 13 pontos közé emelte. Lengyelországi kudarca után ide csúszott a Bourges. Kapaszkodik a Valencia is. Legközelebb Rózsahegyre visz az útja, így Hejková védenceinek kínos lenne egy újabb vereség. Igaz, az edzőnő már a szerdai balsikert is nagyon kellemetlen hidegzuhanynak minősítette. Ezzel jelezte, nem vágyik több ilyen botlásra. (jmk)
A-csoport:
1. Valenciennes 8 7 1 641:478 15
2. Brno 8 6 2 614:522 14
3. Pécs 8 5 3 529:500 13
4. Jekatyerinburg 8 4 4 552:551 12
5. Como 8 4 4 531:542 12
6. Podgorica 8 3 5 531:604 11
7. Tarbes 8 2 6 523:563 10
8. Pabianice 8 1 7 469:623 9
B-csoport:
1. Gdynia 8 6 2 620:594 14
2. Ružomberok 8 5 3 588:534 13
3. GYSEV 8 5 3 558:512 13
4. Bourges 8 5 3 554:518 13
5. Valencia 8 4 4 542:524 12
6. Vilnius 8 3 5 537:575 11
7. Parma 8 3 5 527:575 11
8. Schio 8 1 7 495:595 9
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.