Soha nem látott tömeg és örömujjongás fogadta a horvát válogatottat Zágrábban

horvát ünneplés
Zágráb |

Soha nem látott tömeg és éljenzés fogadta a horvát labdarúgó-válogatottat hétfőn Zágrábban: 120 ezer ember a főtéren és több tízezer az utcákon éljenezte a világbajnoki ezüstérmes csapatot, amelynek így órákba telt eljutnia a repülőtérről a város központjába, ahová a hivatalos rendezvényt tervezték. Az érkezést és az utat a legtöbb horvát tévécsatorna élőben közvetítette.

A repülőgép 15 óra után szállt le a horvát fővárosban, és a város felett érkezett meg három MiG-21 vadászrepülőgép kíséretében.

Már a repülőtéren hatalmas ovációval fogadták a játékosokat, akik a nyitott tetejű autóbuszról is végig autogramokat osztogattak, integettek és fotóztak, majd saját közösségi oldalaikon is jelentettek meg képeket. 

Emberek tolongtak az út szélén, hogy megérinthessék a futballistákat, többen ültek a háztetőkön és lógtak ki az erkélyekről is zászlókat lengetve.

Közben a Jellasics főtéren voltak, akik már 12 órája vártak, hogy találkozhassanak a horvát válogatottal. 

A délután folyamán a légierő legnagyobb büszkesége, a Vihar Szárnyai elnevezésű műrepülő-kötelék légi bemutatót tartott. Egy helikopter óriási horvát zászlót lógatva folyamatosan keringett a tömeg felett. 

Az ünneplés késő éjszakába nyúlhat, az egész városban megbénult a forgalom. 

Az óriási érdeklődés és a késés miatt elmarad az elnöki hivatalba tervezett fogadás is, ahol Kolinda Grabar-Kitarovic államfő kitüntetésben részesítette volna a válogatott játékosok és Zlatko Dalic szövetségi kapitányt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?