Slovan-siker a pozsonyi derbin

Pozsony. Szombaton és vasárnap bonyolították le az I. labdarúgóliga 18., utolsó őszi fordulójának mérkőzéseit. Nagy várakozás előzte meg a tegnap kora esti Inter–Slovan pozsonyi derbit, melyet az éllovas égszínkékek nyertek meg. A Dubnica telel az utolsó helyen, mert a máriatölgyesiek csak döntetleneztek, a Trenčín viszont idegenben (Nagymihályban) legyőzte a kassai együttest.

Šlahor (sötét mezben) Gáspár mellett kapura tör az Inter–Slovan rangadónTASR-felvételNagy iramban kezdett a Dubnica a Petržalka elleni összecsapáson. Már az első percben vezetést szerezhetett volna, ám Suchý szögletét Lysáček kapu mellé lőtte. Aztán negyed órán át rohamozott a máriatölgyesi gárda, de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni. A 16. percben Strka, majd nem sokkal ezelőtt Kiška célzott pontatlanul. Három perccel később Hanek közelről mellé durrantott, Lysáček fejesét pedig Čobej nagy bravúrral hárította. A ligetiek legjobbja fordulás után is bravúrt bravúrra halmozott. A 72. percben például Lysáček szólóját hárította. A másik oldalon Poštrk kapus is kitett magáért, amikor Desiatnik, majd pedig Suchánek gólba tartó lövését védte látványos mozdulattal. Az iram nem volt nagy, a játékosok egymás hibáiból éltek, így sokat bosszankodott a gyér számú közönség. A hajrában egyik csapat sem mert kockáztatni, védekező felfogásban futballozott, jobbára a két tizenhatos között gurigáztak a játékosok. A hármas sípszót követően az elégedetlen szurkolók kifütyülték a két csapatot.

A rossz formában lévő kassaiak Nagymihályban fogadták a trencsénieket, mert a legutóbbi rendbontás miatt letiltották a pályájukat. A nehéz, mély talajú pálya sok gondot okozott a játékosoknak. Már a második percben vezetést szereztek a kassaiak: Sapara szögletét Semanco közelről a hálóba továbbította. Nem sokáig örülhettek az előnynek a hazaiak, mert a 7. percben a kassaiak megfeledkeztek Ivanáról, aki szép gólt lőtt. A 13. percben a vendégek tizenegyest reklamáltak, amikor M. Stašt a tizenhatoson belül szerintük szabálytalanul szerelték. A bíró azonban továbbot intett. Nyolc perccel később viszont a másik oldalon büntetőt ítélt, amikor Matit buktatták az ötös sarkánál. A kasai Obšitník lövését azonban Smak nagy bravúrral hárította. Negyed órával a szünet előtt Kopačka 25 m-es bomba-szabadrúgását Kobr látványos vetődéssel hárította. Nem sokkal ezután ismét vezetést szereztek a kassaiak: Mati éles szögből a jobb sarokba bombázott. A másik oldalon Fabuš lövését védte Kobr. Másodpercekkel a szünet előtt Obšitník beadását Školník fejelte kapura, de a vendégek hálóőre jó érzékkel hárított. A második játékrészben nagy fölénybe kerültek a trencséniek, s már a 48. percben kiegyenlítettek. A 61. percben Obšitník 5 méterről föléfejelt. Negyed órával a befejezés előtt durva védelmi hibából megszerezték a győztes gólt a vendégek. Lazúr ellenfélhez passzolta a labdát, Fabuš elfutott, Hankohoz továbbított, aki nem hibázott. A 84. percben újabb gólt lőhetett volna a Trenčín, azonban M. Staš kihagyta a ziccert. A trencséniek éppen a kiesési rangadón aratták idei első idegenbeli győzelmüket.

Tartalékos összeállításban játszottak a nagyszombatiak a puhóiak elleni összecsapáson. Sérülés és eltiltás miatt Fall, Poljovka, Ujlaky, Kriss és Gašparík sem állhatott Jozef Adamec edző rendelkezésére. Már az 5. percben vezetést szerezhetett volna a Púchov, ám Breška elügyetlenkedte a ziccert. A 13. percben a vendégek kapusa Bernady jeleskedett, amikor nagy bravúrral hárította Molnár beadásszerű lövését. A 19. percben, Ježík hibáját követően Belák került helyzetbe, ám átemelte az üres kaput. Veszélyesebben támadott a Púchov, de nem sikerült gólt szereznie. A házigazdák távoli lövésekkel kísérleteztek – eredménytelenül. Fordulás után Kriss beállásával feljavult a nagyszombatiak játéka. Az 51. percben megszerezték a vezetés a vendégek. Hluško hibáját követően Privarčák volt eredményes. Nyolc perccel később kiegyenlített a Spartak, Kožuch beadását Kriss bólitotta a hálóba. Ezután sokáig unalmas mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 74. percben egy lepattanó labdát Kožuch lőtt a puhóiak hálójába. Tíz perccel a befejezés előtt növelhették volna előnyüket a nagyszombatiak, ám elügyetlenkedték a mérkőzés legnagyobb helyzetét.

Kezdettől fogva nagy iramban, támadó felfogásban futballozott a bajnok zsolnai csapat, a rózsahegyiek csak védekeztek, szórványos ellenakcióik veszélytelenek voltak. Már az első percben előnyhöz juthatott volna a Žilina, ám Varadín a nehezebb megoldást választotta, mellé gurított. A 12. percben Varadínt buktatták a tizenhatoson belül, s a büntetőt Labant biztosan értékesítette. Ezután még nagyobb fölénybe került a hazai csapat, s a 30. percben növelte előnyét. Egy látványos támadást követően Gottwald talált a hálóba. Nem sokkal a szünet előtt Rák lövését védte a hazaiak portása, Trabalík, majd Žofčák közeli bombája kerülte el a jobb sarkot. Fordulás után is a hazaiak irányítottak, és sorra hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket. A 63. percben ismét Gottwald volt eredményes, majd a hosszabbításban Rusnák állította be a végeredményt. Nem sokkal ezelőtt a rózsahegyi Helbich tizenegyest hibázott.

Az őszi végeredmény:

1. Slovan 18 12 3 3 36:17 39

2. Trnava 18 8 7 3 26:19 31

3. Žilina 18 9 3 6 34:18 30

4. Púchov 18 8 3 7 24:23 27

5. Petržalka 18 7 6 5 23:21 27

6. Inter 18 7 2 9 26:32 23

7. Ružomberok 18 6 2 10 22:32 20

8. Trenčín 18 6 1 11 23:33 19

9. FC Košice 18 4 6 8 22:31 18

10. Dubnica 18 5 3 10 15:25 18

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?