Slágermérkőzés Rimaszombatban

Ma a 15. forduló mérkőzéseivel befejeződik a II. labdarúgóliga őszi idénye. A forduló slágermeccsén a listavezető rimaszombatiak a harmadik helyezett szencieket fogadják. Az eddig hazai pályán nem túl fényesen teljesítő gömöriek szeretnék győzelemmel zárni az első felvonást.

Ma a 15. forduló mérkőzéseivel befejeződik a II. labdarúgóliga őszi idénye. A forduló slágermeccsén a listavezető rimaszombatiak a harmadik helyezett szencieket fogadják. Az eddig hazai pályán nem túl fényesen teljesítő gömöriek szeretnék győzelemmel zárni az első felvonást. Pinte Attila, a hazaiak kiválósága bizakodva várja a találkozót. „Ha őszi bajnokok akarunk lenni, mindenképp nyernünk kell. Annál is inkább, mert már négyszer csak döntetleneztünk itthon. A rossz időjárás miatt a csapat a közeli Tiszolcra jár edzeni. Ettől eltekintve úgy készülünk a meccsre, mint bármely más összecsapásra. Ismerjük a ellenfél erejét, hisz minden évben a feljutásért játszanak. Nálunk valószínűleg gyors kontrákra építenek majd. Minden mérkőzésen szeretnék gólt lőni, a mostani sem kivétel. Akkor sem leszek azonban szomorú, ha én ugyan nem leszek eredményes, ám játékostársaim betalálnak helyettem. Célunk egyértelműen a három pont megszerzése. Csak a győzelem elfogadható!” Optimista hangulatban készülnek a derbire KOBA háza táján is. „Nehéz feladat vár ránk, hiszen a gömöriek erős kerettel rendelkeznek, s egyáltalán nem véletlenül vezetik a tabellát. Küzdelmes találkozóra van kilátás, meggyőződésem, hogy nem jövünk haza üres kézzel” – szögezte le Stanislav Koch menedzser.

Vágsellyén a licsérdiek vendégszerepelnek, egy hete a Podbrezová otthonában megszakadt a Duslo 13 bajnoki és kupamérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata. „Mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni a számunkra rendkívül sikeres szezont, hiszen újoncként az élmezőnyben tanyázunk. Egy biztos, nem lesz könnyű dolgunk, mert az ellenfelünk a rossz kezdet után egyre jobban belelendült. Dobogós helyen akarunk telelni, ehhez pedig be kell gyűjtenünk a 3 pontot – mondta lapunknak Takács Tibor, a vágsellyei klub alelnöke.

Bacsfán tovább tart a futball-láz, a csallóközi gárda zsinórban négy mérkőzést nyert meg, így érthetően jó a hangulat az öltözőben. „Egy hete a DAC elleni győzelem után még kubai szivarok is előkerültek az ünneplés során” – árulta el lapunknak Albert Tamás, majd hozzátette: sem a szivarfüsttől, sem az imponáló győzelmi sorozattól nem szédült el a csapat, és fegyelmezett játékkal szeretnének előrukkolni a varannóiak ellen. „Nem becsüljük le az ellenfelet, és utolsó őszi meccsünkön kellően motiválva futunk majd ki a pályára, hiszen szerencsés esetben egy győzelemmel akár még a 3. helyre is feljöhetünk. Nem mellékes szempont az sem, hogy szép játékkal szeretnénk elbúcsúzni szurkolóinktól, hogy aztán tavasszal még többen járjanak buzdítani bennünket” – üzent a drukkereknek a bacsfai csapatkapitány. (bt, sz. z., jgj)

1. Rim. Sobota 14 7 6 1 21:9 27

2. Podbrezová 14 7 5 2 19:12 26

3. Senec 14 7 4 3 22:13 25

4. Šaľa 14 6 6 2 23:11 24

5. Prešov 14 6 6 2 23:15 24

6. Báč 14 7 2 5 19:18 23

7. Ličartovce 14 5 5 4 23:16 20

8. Prievidza 14 5 5 4 18:17 20

9. Kys. Lieskovec 14 4 7 3 10:9 19

10. Humenné 14 4 6 4 21:23 18

11. Vranov 14 5 3 6 14:17 18

12. Senica 14 3 5 6 15:19 14

13. Rapid 14 3 4 7 10:18 13

14. Nitra 14 3 3 8 11:17 12

15. DAC 14 2 3 9 13:27 9

16. FC Košice 14 2 2 10 11:32 8

A MAI MŰSOR – 10.30: Rapid Bratislava–Kys. Lieskovec (Játékvezető: Kakaščík); 13.30: Rim. Sobota–Koba Senec (Samotný), Nitra–Humenné (Sliš), Báč–Vranov (Straka), Prešov–DAC (Šulgan), Šaľa–Ličartovce (Papuča), FC Košice–Podbrezová (Pavlík): 15.30: Prievidza–Senica (Bereník).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?