Síugró vk - Javult Morgenstern állapota

Salzburg |

<p>Javult az állapota Thomas Morgenstern háromszoros olimpiai bajnok osztrák síugrónak, akit pénteki bukása után kórházba kellett szállítani a világkupa-sorozat tauplitzi sírepülőversenyének edzéséről.</p>

Jürgen Barthofer, az osztrák válogatott csapatorvosa vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a fej- és tüdősérülést szenvedett versenyző továbbra is a salzburgi kórház intenzív osztályán fekszik, de a belső vérzés megszűnt, és minden esélye megvan arra, hogy teljesen felépüljön.
   
A nyolcszoros világbajnok ugrás közben a levegőben megbillent, bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett. Rövid időre az eszméletét is elveszítette, de nem sokkal a baleset után már beszélt a segítségére sietőkkel.
   
A 27 éves síugró csaknem egy hónapja a Titisee-Neustadtban rendezett versenyen is nagyot esett, akkor hordágyra fektetve, nyakmerevítővel szállítottak kórházba. A németországi eset után gyorsan felépült, és a hétfőn zárult Négysáncversenyen második lett összetettben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?