Tunisz. Túl van az életveszélyen Sinozuka Kendzsiro, aki a Dakar-rali csütörtöki 8. szakaszán balesetet szenvedett. Az 54 éves versenyzőt légi úton egy tuniszi kórházba szállították, közben azonban, mivel légzési nehézségei voltak, intubálni kellett.
Sinozuka túl van az életveszélyen
Tunisz. Túl van az életveszélyen Sinozuka Kendzsiro, aki a Dakar-rali csütörtöki 8. szakaszán balesetet szenvedett. Az 54 éves versenyzőt légi úton egy tuniszi kórházba szállították, közben azonban, mivel légzési nehézségei voltak, intubálni kellett. „Nincs olyan sérülése, amely veszélyeztetné az életét” – mondta a sürgősségi vizsgálatok után Sami Mazhoud főorvos, hozzátéve, hogy egész éjjel megfigyelés alatt tartották, s a tervek szerint a lehető leghamarabb Párizsba viszik. Navigátora, a balesetben szerencsésebb francia Thierry Delli-Zotti egyre jobban érzi magát. A Nissannal versenyző Sinozuka 1997-ben megnyerte a viadalt, 1995-ben és tavaly harmadik lett, s most is a harmadik helyen állt a hetedik szakaszt követően. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.