Simán nyert a MU

<p>A címvédő Manchester United 3-0-ra legyőzte Bogdán Ádám csapatát, a bennmaradásért küzdő Bolton Wandererst az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.</p>

A magyar válogatott kapus több bravúrt is bemutatott, sőt, az első félidőben hárította Wayne Rooney büntetőjét is, azonban a MU így is simán nyert, többek között visszavonulásából január elején visszatért Paul Scholes góljával.

A mérkőzés előtt Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök skót mestere David Woodnak, a Tesco Magyarország kereskedelmi igazgatójának átadta a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány Puskás-Ferguson-Év Szponzora díját. Ezt azzal érdemelte ki a cég - amint arra az MTI-hez eljuttatott közleménye utal -, hogy 15 éve támogatója a Robert Burns Alapítványnak és a budapesti jótékonysági Burns Vacsorának, s ezeken keresztül minden olyan jótékonysági ügynek, melyeket az alapítvány felvállal. Ferguson a tiszteletbeli elnöke a Robert Burns Alapítványnak, amely Puskás Ferenc emlékét is ápolja.

A West Bromwich Albion 2-1-re kikapott a Norwich City együttesétől, a hazaiaknál nem lépett pályára a sérült Gera Zoltán és a kispadon helyet foglalt Fülöp Márton sem.

Az élcsapatok közül hazai pályán botlott a Liverpool és a Tottenham Hotspur is: előbbi a Stoke Cityvel, utóbbi Wolverhampton Wanderersszel játszott döntetlent.

Premier League, 21. forduló:
Manchester United-Bolton Wanderers 3-0 (1-0)
--------------------------------------------
gól: Scholes (45.), Welbeck (74.), Carrick (83.)

Aston Villa-Everton 1-1 (0-0)
-----------------------------
gól: Bent (56.), illetve Anichebe (69.)

Blackburn Rovers-Fulham 3-1 (1-0)
---------------------------------
gól: Pedersen (45+3.), Dunn (46.), Formica (79.), illetve Duff (56.)
piros lap: Yakubu (23., Blackburn Rovers)

Chelsea-Sunderland 1-0 (1-0)
----------------------------
gól: Lampard (13.)

FC Liverpool-Stoke City 0-0
---------------------------

Tottenham Hotspur-Wolverhampton Wanderers 1-1 (0-1)
---------------------------------------------------
gól: Modric (51.), illetve Fletcher (22.)

West Bromwich Albion-Norwich City 1-2 (0-1)
-------------------------------------------
gól: Long (68., 11-esből), illetve Surman (43.), Morison (79.)

vasárnap:
Newcastle United-Queens Park Rangers 14:30 ó
Swansea City-Arsenal 17 ó
hétfő:
Wigan Athletic-Manchester City 21 ó

Az állás:
1. Manchester City         20   56-16   48 pont
2. Manchester United       21   52-20   48
3. Tottenham Hotspur       21   39-21   46
4. Chelsea                 21   40-25   40
5. Arsenal                 20   36-28   36
6. FC Liverpool            21   24-18   35
7. Newcastle United        20   29-25   33
8. Stoke City              21   22-31   30
9. Norwich City            21   32-36   28
10. Everton                 21   21-25   25
11. Sunderland              21   27-24   24
12. Aston Villa             21   23-27   24
13. Swansea City            20   20-23   23
14. Fulham                  21   23-29   23
15. West Bromwich Albion    21   20-30   22
16. Wolverhampton Wanderers 21   23-37   18
17. Blackburn Rovers        21   32-44   17
18. Queens Park Rangers     20   19-35   17
19. Bolton Wanderers        21   25-46   16
20. Wigan Athletic          20   18-41   15

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?