Sikeres volt az őszi idény a rudnaiak számára

Rudna |

<p>Szakítva az előző évek hagyományaival ezúttal nem az alsóházban telelnek a rudnaiak, akik egy pont előnnyel kezdik majd a tavaszi pontvadászatot a rozsnyói területi bajnokság I. osztályában.</p>

„Szerettünk volna nyugodt vizeken evezni, ezért nyáron leigazoltuk az egykor felsőbb osztályban vitézkedő csetneki Dorkin, Lukáč kettőst – kezdte idény végi értékelését Kerekes Gyula, a rudnaiak klubelnök-polgármestere. – Vendégjátékra hozzánk került Gemerská Polomáról Zdeno Greško, aki ősszel házi gólkirályunk lett. Az erősítések ellenére rossz rajtot vettünk. Betléren remiztünk, majd hazai pályán 2:3-as vereséget szenvedtünk a felsősajóiaktól. Ekkor nagyon begurultam, eldöntöttem, a további idegenbeli meccsekre már nem tartok a csapattal.”

A folytatásban két idegenbeli párharcát is elvesztette a Dávid László vezette kollektíva, majd beindult a gépezet. Két győztes csata következett a sorban, az élen álló hárskútiak (Lipovník) ellen már sziporkáztak Greškóék. Az idény hajrájában nyújtott kiváló teljesítményüknek, eredményességüknek köszönhetően élre törtek a rudnaiak. „Annak ellenére, hogy temérdek ziccert elpuskáztunk, a mieink szerezték a legtöbb és kapták a legkevesebb találatot. Szerintem a középpályás alakzatunk teljesített a legjobban. Voltak olyan párharcok is, melyeken a szerencse is hozzánk szegődött” – nyilatkozta a tisztségviselő.

Az őszi listavezető rangidős futballistája az ötvenéves Ján Dorkin. „Éltesebb korában is éppen Dorkin a területi bajnokság legjobb kapusa. A karmesteri pálcát pedig a mezőny legfiatalabb trénere, a mindössze huszonhárom esztendős Dávid tartja a kezében nálunk. További érdekesség, hogy együttesünkben három testvérpár szerepel. Előnyünkre szolgál az is, hogy a legtöbb játékosunk ifistaként, vagy a felnőttek között IV. ligás csapatokban játszott” – sorolta a figyelmet érdemlő tényeket Branislav Kurian, aki játékosként és krónikásként egyaránt az övéit segíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?