Sikeres bemutatkozás

Teherán. Győzelemmel mutatkozott be Ladislav Jurkemik, a szlovák labdarúgó-válogatott új vezetőedzője: védencei tegnap délután – idegenben – 3:2 arányban legyőzték az iráni válogatottat. Érdekesség, hogy augusztus 15-én, Pozsonyban az irániak 4:3-ra verték a Jozef Adamec által irányított szlovák együttest.

Teherán. Győzelemmel mutatkozott be Ladislav Jurkemik, a szlovák labdarúgó-válogatott új vezetőedzője: védencei tegnap délután – idegenben – 3:2 arányban legyőzték az iráni válogatottat. Érdekesség, hogy augusztus 15-én, Pozsonyban az irániak 4:3-ra verték a Jozef Adamec által irányított szlovák együttest.

A vendégek kezdtek jobban, s már a 7. percben vezetést szereztek, ám aztán fokozatosan átvették az irányítást az irániak, akik az első félidő közepén kiegyenlítettek. Nem sokkal ezután ismét a szlovákok jutottak előnyhöz, sőt, húsz perccel a befejezés előtt a csereként beállt Mintál jóvoltából már 3:1-re is vezettek. A mindent egy lapra feltevő hazaiak erejéből csak a szépítésre tellett. A hajrában az iráni bíró volt a főszereplő. Véget ért tehát az irániak hazai veretlenségi sorozata; az elmúlt évben a kilenc találkozóból nyolcat megnyertek, egy összecsapás pedig döntetlenül végződött (a gólarány 20:3).

Góllövők: Karimi (20. és 80. – az utóbbit 11-esből), illetve Reiter (7. és 29.), Mintál (68.). A talákozót 20 000 néző előtt az iráni Jallas Moradi vezette. A szlovák válogatott a következő összeállításban játszott: Hýll (46. Rzeszoto)–Kratochvíl, Debnár, M. Petráš–Talda (65. Mintál), Czinege (75. Ed. Hrnčár), Dzúrik, Michalík (46. Čišovský), Gerich (46. Šoltis)–Benčík (75. Breška), Reiter (46. Meszároš).

LADISLAV JURKEMIK: „Örülök, hogy a fiúk komolyan vették a meccset, mindenki hozta a formáját; elégedett vagyok a mutatott játékkal és természetesen az eredménnyel is. A hajrában mindent megtett a bíró, hogy egyenlítsenek a házigazdák.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?