Sergio Ramos ismét megsérült, kétséges a játéka a Liverpool és a Barcelona ellen

Sergio Ramos

Vádlisérülést szenvedett Sergio Ramos, a Real Madrid spanyol válogatott labdarúgója.

A bajnoki címvédő madridi alakulat csütörtökön közölte, hogy a csapat orvosai a védő bal lábán izomsérülést állapítottak meg. A klub arról nem adott tájékoztatást, hogy a 35 éves Sergio Ramosnak mennyi időt kell kihagynia, a spanyol sajtó azonban úgy tudja, hogy felépülése akár egy hónapot is igénybe vehet.

Ramos játéka így több mint kérdésessé vált a Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi, első felvonásán a Liverpool ellen, illetve jövő szombaton, amikor a Barcelona elleni bajnoki rangadó vár Zinédine Zidane vezetőedző együttesére. A Liverpool elleni visszavágót április 14-én rendezik.

Ramos – akinek a szezon végén lejár a szerződése – januárban térdműtéten esett át, és tíz mérkőzést hagyott ki. Március közepén tért vissza két klubmérkőzés erejéig – az Atalanta elleni BL-találkozón gólt is szerzett –, majd az elmúlt napokban a spanyol válogatott rendelkezésére állt. A nemzeti együttes három világbajnoki selejtezője közül kettőn pályára lépett, legutóbb szerdán Koszovó ellen négy percet játszhatott csereként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?