Serena Williams az első döntős

Szingapúr |

<p>Elsőként a világelső és címvédő Serena Williams jutott be a döntőbe a Szingapúrban zajló női tenisz WTA-világbajnokságon.</p>

A 18-szoros Grand Slam-győztes Caroline Wozniacki ellen nyert kiélezett csatában a szombati elődöntőben. A több mint két óráig tartó mérkőzésen simán hozta az első szettet a dán játékos, miközben amerikai riválisa idegesen teniszezett, 5-2-es hátrányánál pedig többször a földhöz csapva összezúzta az ütőjét. A második szakaszra viszont összeszedte magát, ennek eredményeként pedig egyenlített. A harmadik szettben Wozniacki 5:4-nél a mérkőzésért adogatott, de nem járt sikerrel, később pedig neki kellett hárítania meccslabdát, majd a rövidítésben Williams koncentrált jobban.

Az amerikai játékos - aki kettejük eddigi 11 összecsapásából 10-et nyert meg - a vasárnapi döntőben a román Simona Halep és a lengyel Agnieszka Radwanska párharcának győztesével találkozik majd.

Eredmény, elődöntő:
Serena Williams (amerikai, 1.)-Caroline Wozniacki (dán, 8.) 2:6, 6:3, 7:6 (8-6)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?