Selänne hokiakadémiát alapít

<p>Elsősorban mezőnyjátékosok képzésével foglalkozó akadémiát alapít Teemu Selänne, a finnek legendás jégkorongozója, aki nevelőklubja, a Jokerit Helsinki reményei szerint még a soron következő szezonban is vállalja a játékot.</p>

A 44 esztendős Selänne elmondta: a Helsinkitől 30 kilométerre fekvő Kirkkonummiban két jégpályás komplexumot építtet, amely az ő és felesége tervei alapján készül el három éven belül. A játékosokat a világ minden tájáról várják majd és ebben szeretne együttműködni az országos szövetségekkel, klubokkal.    Az NHL-ből 21 szezon után hazatért csatár a közeljövőjével kapcsolatban elmondta: az orosz profi bajnokságban, a KHL-ben érdekelt Jokerit várja őt, de a vezetők nem sürgetik. Sajtóértesülések szerint ha a teljes szezont vállalja, akkor 10 millió dollárt, ha csak a hazai mérkőzéseken lép jégre, akkor 5 milliót kapna.    A finn sztár 684 góljával a 11., 1457 pontjával pedig a 15. helyen áll az NHL örökrangsorában. Hazája válogatottjának játékosaként hat olimpián vett részt - ez rekord a maga nemében -, és négy érmet szerzett (2006: 2., 1998, 2010, 2014: 3.). A tízszeres All Star-válogatott 2007-ben Stanley Kupát nyert az Anaheimmel. A kaliforniai gárda visszavonultatja Selänne 8-as mezszámát, az ünnepélyes ceremóniára január 11-én kerül sor, amikor a hokis első NHL-es gárdája, a Winnipeg Jets látogat Anaheimbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?