Schäfer András: a célom, hogy újra válogatott legyek

Schäfer András

Schäfer András 22-szeres válogatott labdarúgó felépülése után szeretne visszatérni a nemzeti együttesbe, de tisztában van vele, hogy addig még sok tétmeccsen kell teljesítenie klubcsapatánál, az Union Berlinnél.

A 24 éves futballista – aki sérülése miatt 2022 szeptembere óta nem lépett pályára a nemzeti együttesben – vasárnap gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez a Darmstadt elleni német bajnokin, ezzel a győzelemmel pedig a fővárosiak öt pontra növelték előnyüket a kieső helyen álló Kölnnel szemben.

„Örültem, hogy gólpasszal tudtam segíteni a csapatot, és annak is, hogy megint kezdőként tudtam játszani és bírta a lábam. Ilyen időszakban az együttes sikere a legfontosabb, mivel ezzel a győzelemmel egy kicsit el tudtunk húzni a hátsó hármastól” – mondta az M1 aktuális csatornának Schäfer, aki azt is kiemelte, hogy legközelebb Lipcsébe, majd Mainzba látogatnak, ezek a mérkőzések pedig hasonlóan fontosak lesznek.

Schäfer arra is kitért, hogy csapatának az idény közben át kellett értékelnie a céljait, mivel decemberben még a Bajnokok Ligája csoportkörében volt érdekelt, jelenleg pedig a bennmaradásért küzd a német élvonalban.

Az interjúban a futballista arról is beszélt, hogy mostanában már óvatosabban fogalmaz a felépülését illetően, mivel sokat szenvedett visszatérő lábsérülésével, de ez nem azt jelenti, hogy nem bízik magában. Ennek fényében – szavai szerint – nagyon jó hatással vannak rá ezek az apró sikerélmények, és az, hogy az utóbbi hét-nyolc meccsen „többé-kevésbé panaszmentesen” tudott játszani.

Schäfernek még 2022 novemberében alakult ki fáradásos törés a lábában, amellyel többször próbált visszatérni, de rövid időn belül újra megsérült és időközben egy köldöksérvműtéten is átesett.  

A magyar középpályás elárulta, hogy folyamatosan egyeztet Marco Rossi szövetségi kapitánnyal és szeretne visszatérni a keretébe.

„Rengeteg tétmeccset kell még addig játszanom, de szépen lassan próbálok formába lendülni és nyilván az a célom, hogy ott legyek majd márciusban a keretben. Ennek ellenére az én esetemben szerintem megbocsátható, hogy most egyelőre meccsről meccsre gondolkodom és nem azon, mi lesz márciusban vagy júniusban. Nyilván nagy álmom, vágyam és célom, hogy újra válogatott legyek és szerintem erre minden lehetőségem megvan, ehhez egészségesnek kell maradnom, mellette pedig jó teljesítményt kell nyújtanom a csapatomban” – fogalmazott a nemzeti együttessel kapcsolatban Schäfer, aki arra a kérdésre, hogy mit kívánna magának a következő időszakra, viccesen megjegyezte, a lottó főnyereményt szívesen megnyerné, ezen felül pedig a karrierje hátralévő részét szeretné sérülésmentesen tölteni, illetve, ha lesz rá lehetősége, akkor jól szerepelni az Eb-n.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?