Sári Barbara: Elhittük, hogy jobbak vagyunk

Sári.Barbara

Szombaton is szépen megtelt a dunaszerdahelyi sportcsarnok, már a kezdés előtt is felfokozott volt a hangulat, amin csak javított a maroknyi, de annál hangosabb nagymihályi tábor, amely a megszokottnál is nagyobb hangerő elérésére sarkallta a hazai szurkolókat.

A csallóközi drukkerek a mérkőzés előtt elénekelték a magyar Himnuszt, majd belefogtak a töretlen szurkolásba. A remek hangulatú mérkőzésen a vendégek egyszer sem vezettek, a dunaszerdahelyiek pedig folyamatosan növelték előnyüket. 

A végjátékban már teljesen elhalkultak a nagymihályi szurkolók, miközben a hazai tábor fokozta a hangulatot. Az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a tízgólos különbség. 30:20-nál felpattant az egész csarnok, majd Némethová szép átlövése után úgy tűnt, tíznél is nagyobb lesz a különbség, de végül egy időntúli hetessel csökkentette hátrányát az Iuventa és 31:21-nél ért véget a döntő első meccse. A szurkolók vastapssal hálálták meg a dunaszerdahelyi játékosok kiemelkedő teljesítményét.

Magera Noémitól a mérkőzés után megtudtuk, hogy nem készült másként a meccsre, mint korábban, nem evett mást, de az alvásán javított kicsit. A remek teljesítményt azonban nem egyedül érte el. „Szoktam videózni, Gyuri (Hudák Juraj kapus-edző – szerk.) mindig összevágja nekünk a felvételeket az ellenfélről.De nem jegyzetelem ki, csak simán megnézem, nem akarom túlagyalni, hallgatok az ösztöneimre, bízok magamban és a csapatban. Mindenképpen fontos az, hogy az elején hogy megy a védés, ez pluszlöketet ad a továbbiakhoz. De kiemelném, hogy a lányok nagyon sokat segítettek nekem, úgyhogy nem lehet panasz a védekezésre. Örülök, hogy ez ma így sikerült” – értékelt a HC DAC mosolygós kapusa.

„Sokat számított, hogy több lehetőséget kaptam, így nemcsak a hetesekből, de akcióból is jöttek a gólok. Illetve nagyon jók voltak a kinti posztokon a csajok és nagyon jó labdákat kaptam, ami szintén nagyon sokat segített. A legmerészebb álmainkban jött csak elő, hogy ilyen különbséggel tudjuk legyőzni őket. Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy kevesebben voltak, sok a sérültjük, ezért is tudtuk őket felőrölni – nyilatkozta lapunknak az akcióból négy, büntetőből három gólt szerző Sári Barbara. – A kupadöntőhöz képest elhittük, hogy mi ezen a meccsen jobbak vagyunk. Így készültünk és olyan attitűddel játszottunk, hogy ma nem lehetett más az eredmény” – utalt a vesztes kupadöntőre a beálló.

A dunaszerdahelyiek vezetőedzője szerint maradt még tartalék a csapatban. „Úgy gondolom, hogy az eredmény mindent elmond, magabiztosan nyertünk. De nem volt ez ilyen egyszerű és az az igazság, hogy az elején rengeteg technikai hibával játszottunk, felhoztuk az ellenfelet. Ez nem tetszett. Amikor az ember nagy dolgokat akar elérni, akkor jobban kell koncentrálni és jobban oda kell figyelni. Utána a helyzet változott és kialakult a játékunk, de ennek előbb meg kellett volna történnie. Nyögvenyelős volt az eleje, de a lényeg, hogy nyertünk, ilyenkor csak az eredmény a fontos. Nagyon örülök – kezdte Debre Viktor, akit a kapusteljesítményről is kérdeztünk. – Én most is azt gondolom, hogy a kapus a csapathoz tartozik. Noémi egyedül nem nyer és nem is veszít meccset, ez mindig közös. Ma nagyon sokat hozzátett a csapat teljesítményéhez, ahogy mindenki, én is örülök neki. Én azt mondanám, hogy egy aránylag jól védekező csapat mögött volt ma egy nagyon jó kapusteljesítmény.”

A döntő az egyik fél második győzelméig tart, a következő mérkőzésre szerdán Nagymihályban kerül sor. Ha ott nyernek a szerdahelyiek, megtörik a sorozatban tizenegyszeres szlovák bajnok egyeduralmát, ha ez nem sikerül, akkor vasárnap hazai pályán szerezhetik meg az aranyérmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?