Saláta iránt a DVTK és a Haladás érdeklődik

Saláta Kornél

A garamkövesdi származású labdarúgó, Saláta Kornél még márciusban szenvedett súlyos térdsérülést a Haladás játékosaként, de úgy tűnik, a kényszerszünete a végéhez közeledik.

„Már rendes edzésmunkát végzek, a kondíciómat már úgy érzem, hogy visszaszereztem – mondta a 34 éves labdarúgó lapunknak. – Két hete pedig már labdás tréningeket is végzek Párkány csapatával. Október 10-én megyek kivizsgálásra ahhoz az orvoshoz, aki a műtétemet is végezte. Már csak az ő belegyezése hiányzik ahhoz, hogy újra játékra alkalmas legyek.”

Az elmúlt napokban a DVTK érdeklődéséről lehetett hallani, amit a játékos is megerősített. „Igen, igaz, hogy érdeklődik irántam a Diósgyőr. Még szeptemberben a válogatott szünet alatt kerestek meg. Egyelőre azonban konkrét megegyezés nem történt. A menedzseremen keresztül folyamatosan kapcsolatba vagyunk, október 10-e után meglátjuk, mi lesz” – szögezte le Saláta, aki azt is elmondta, hogy a DVTK-án kívül a szombathelyi Haladás is megkereste, ám konkrét dolgokról velük is csak a kivizsgálás után fog tárgyalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?