Salah minél gyorsabban fel akar épülni sérüléséből

Mohamed Salah
Liverpool |

Az FC Liverpool fizioterapeutája szerint három-négy hetet kell kihagynia a Bajnokok Ligája döntőjében vállsérülést szenvedett Mohamed Salah-nak, de az egyiptomi labdarúgó a világbajnoki részvétel érdekében mindent elkövet, hogy ezt az időt lerövidítse.

 

Az afrikai ország válogatottja 28 év után először lehet ott a vb-n, s a 25 éves támadó a csapat legnagyobb sztárja.

"Nagyon elkeseríti, ami történt, és minden erejével arra összpontosít, hogy minél hamarabb felépüljön" - nyilatkozott a spanyol Marca című újságnak Ruben Pons. "Alapvetően három-négy hetet kellene kihagynia, de ő megpróbálja lerövidíteni ezt az időt, ez a nagy cél" - tette hozzá a fizioterapeuta.

Salah-t - aki a Premier League-ben rekordot jelentő 32 találattal lett gólkirály, megválasztották az év játékosának, a BL-ben pedig tízszer volt eredményes - a Real Madrid 3-1-es győzelmével véget ért szombati BL-döntő 31. percében kellett lecserélni, miután Sergio Ramosszal együtt összeakasztott karral a földre zuhant és a bal vállát fájlalta.

 

Az egyiptomi ifjúsági és sportminiszter, Háled Abdel-Azíz a közösségi oldalán arról számolt be vasárnap, hogy a röntgenvizsgálat nem mutatott tartós szövetkárosodást Salah sérült vállában, így két hét múlva felépül, és ott lesz a válogatott szűk keretében.

Az egyiptomiak a június 14-én kezdődő világbajnokságon az uruguayi, a házigazda orosz és a szaúdi együttessel találkoznak az A csoportban. Az első meccsüket június 15-én játsszák.

A csapat azzal a 11-es góllal biztosította a helyét a vb-n, amelyet Salah lőtt a Kongó elleni, októberi selejtező (2-1) 95. percében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?