Sakk: Radi szakította mega címvédő sorozatát

sakk

Két felvidéki sakkozó, a kisgéresi Radi László és a zétényi Remák Dezső is versenybe szállt a helyezésekért a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 33. alkalommal megrendezett Hajdú Lajos-emlékversenyen.

A hidasnémeti művelődési házban 26-an ültek a sakktábla mögé, hogy a 7 fordulóból álló, 2x15 perces rapid partikon eldöntsék, ki lesz a legjobb.

Radi és Remák is harmadszor vett részt ezen a seregszemlén. Radi 2019-ben a 7., 2022-ben pedig a 12. helyen zárt. Remák a 8., illetve a 7. helyezést érte el a 22 fős mezőnyben, de nem sok kellett hozzá, hogy mindkét kiírásban dobogós helyezést érjenek el. Erre mindkettőjüknek megvolt az esélye most is. Ezúttal mindkét felső-bodrogközi versenyző egyaránt 4-4 pontot gyűjtött be. Ezzel Radi a 8., Remák a 9. helyen zárt, mindössze 2-2 ponttal lemaradva a torna győztestől, dr. Gunyecz Zoltántól.

„Az utolsó forduló előtt 1 ponttal voltam lemaradva az első helyezettől, akkor neki 5 pontja volt, ha kellőképpen összpontosítok, akkor előrébb is végezhettem volna, sőt, ha az utolsó fordulót Balázzsal szemben sikerrel veszem, akkor legalább a dobogó alsó fokán végzek” – mondta Remák. Radi amellett, hogy az első helyezettet bravúros játékkal két év után neki sikerült először legyőznie, a legjobb határon túli versenyzőnek járó elismerést is kiérdemelte. „Büszkeséggel tölt el teljesítményem, bár jobb eredményt is elérhettem volna, ha nem zavarnak meg külső tényezők, a zaj, a beszélgetések, de ez mindenkit érintett. Azonban a szívélyes fogadtatás és a rangos mezőny miatt is szívesen jövök, jövünk majd vissza jövőre is” – nyilatkozta a kisgéresi sakkozó.

Érdekes

33. Hajdú Lajos Emlékverseny

1. Dr. Gunyecz Zoltán (Nyíregyháza) 6 pont, 2. Szilvási Marcell (Encs) 5.5, 3. Balázs András (Hidasnémeti) 5, … 8. Radi László (Kisgéres) 4, 9. Remák Dezső (Zétény) 4. (pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?