Sagan unja az országutat

Sagan azért döntött úgy, hogy Rióban nem az országúti mezőnyversenyen indul, mert úgy érezte, az inkább hegyimenőkre szabott pályán nem sok esélye lenne a győzelemre. Végül mégis egy sprinter nyert, a belga Greg Van Avermaet, miután az elöl lévő Vincenzo Nibali és Sergio Henao összeütközött egy lejtős szakaszon, a szökevények közül így csak Rafal Majka folytatta, akit utolért Van Avermaet és Jakob Fluglsang. A belga sprinter aztán a befutónál könnyedén érvényesítette tapasztalatait, és olimpiai bajnok lett.

Fél éve döntött

„Én már januárban eldöntöttem, hogy nem indulok az országúti versenyen Rióban. Ha nincs Nibali balesete, akkor teljesen másképp alakult volna az a verseny. Az olimpián sokat számít a szerencse is, mert az ember mögött nincs akkora csapat. A legjobbak is csak öttagú csapattal állhatnak ki, és öten nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani egy 250 km-es versenyt” – mondta a 26 éves szlovák kerekes, s hozzátette, egyáltalán nem biztos, hogy ha ő is a mezőnyben lett volna, akkor minden ugyanígy alakul: „Országúton egy negyedik, ötödik, hatodik helynek nincs értelme. A hegyikerékpárban viszont ezt máshogy veszem. Ez az egyetlen verseny, amin úgy indulhatok, hogy élvezem, ráadásul az év legnagyobb eseményén, az olimpián.”

Unja az országutat

Már Londonban is hegyikerékpárban akart indulni, de akkor Szlovákia nem szerzett kvótát. Most megvolt a kvóta is, valamint a szlovák szövetség részéről a hajlandóság is, hogy ebben a számban Sagant indítsa, bár a kvótát nem ő harcolta ki.

A Tinkoff-Saxo versenyzője, aki jövőre a német Bora csapatában folytatja évi hatmillió eurós álomgázsiért, 2008-ban junior világbajnok volt hegyikerékpárban, ám azután ProTour-versenyző lett, és a hegyibiciklit félre kellett tennie. Pedig az számára sokkal szórakoztatóbb.

„Én személy szerint unom az országúti versenyeket, még ha el is értem azért néhány eredményt. De nem mindig a legjobb győz. Az ember öt órán át teker, és utána néhány centivel kikap, csak azért, mert nem volt szerencséje. A hegyibiciklin az is kell, hogy az ember szeressen kockáztatni” – magyarázta Sagan, aki szerint a hegyikerékpárt az országúti mezőnyversennyel összehasonlítani olyan, mint ha az ejtőernyőzést és a szörfözést hasonlítanánk össze.

Gyakorlatilag újonc

A két szakág között a legnagyobb különbséget a gyors tempóváltások jelentik, amelyek közben csak minimális idő van a regenerációra. Míg egy ötórás országúti versenyen lehet valamennyit pihenni, a mountain bike-on másfél órán át teljes erőből nyomni kell a pedált.

Sagan tavasszal két hegyikerékpár-versenyen indult, az egyiket bukás miatt nem tudta befejezni, a másikon negyedik lett. De hogy a sportág ászai között mire megy majd, azt ő sem tudja. „Én nem tudok róluk semmit, ők sem tudnak rólam semmit. Honnan ismernénk egymást, a tévéből? Onnan nem lehet feltérképezni valakinek a stílusát – jelentette ki Sagan. – Meglátjuk, mire jutok a versenyen. Hét éve nem voltam hegyikerékpár-világversenyen, újonc vagyok. De nincs mit veszítenem.”

Jó a technikája

Sagan az elmúlt két hétben az amerikai Park Cityben készült az olimpiára, ahol két kisebb versenyen is elindult, és konkurencia nélkül győzött. „Ez egyfajta tréning volt számomra, de akkor is érdemesebb versenyezni, nem lehet úgy jönni az olimpiára, hogy az ember sehol nem versenyzett előtte. Park City jó helyszín volt, mert magas tengerszint feletti magasságon edzhettem” – magyarázta Sagan, aki idén otthon is sokat tekert hegyibiciklin.

Júliusban a Tour de Frace-on ismét magabiztosan szerezte meg a pontverseny győztesének járó zöld trikót, és három szakaszt is nyert. A Touron többször profitált a hegyikerékpáros múltjából, technikájának köszönhetően megúszott néhány olyan bukást, amelyet a többiek már nem tudtak elkerülni. Az elmúlt években azonban a hegyikerékpársport is változott, a korábbinál még gyorsabb és technikásabb lett. „A technikám elég jó, de tényleg nincsenek elvárásaim. Nem veszíteni jöttem, de ha veszítek, nem leszek csalódott. Ha nyerek, annál jobb” – nevetett Sagan.