Sagan a legjobban kereső szlovák sportoló

<p>A világ legjobban fizetett kerekese lesz a szlovák Peter Sagan, aki jövőre a német Bora csapat színeiben évi 6 millió eurót fog keresni. Ezzel ő lesz a legjobban kereső szlovák sportoló is, megelőzve a hokis Andrej Sekerát.</p>

Bár a kerékpárosok csak augusztus 1-jétől jelenthetik be az átigazolásaikat, már mindenki kész tényként kezeli, hogy a Tour de France zöld trikósa (aki sorozatban ötödször szerezheti meg a pontverseny győztesének járó mezt) a német Bora istálló színeiben folytatja. „Peter Sagan már aláírt a Borához, ez már eldőlt. Sokkal többet adnak neki, mint amit én tudtam adni. Nálam évi 4,5 millió eurót keresett, ők pedig hatot kínáltak neki. És még rám mondják, hogy túlfizetem a versenyzőimet” – nyilatkozta Oleg Tinkov, a Tinkoff csapat tulajdonosa a cseh sajtónak a Tour de France-on.

Sagan ezzel a világ legjobban kereső kerékpárosa lesz, Chris Froome vagy Vincenzo Nibali állítólag 3,5–4 millió eurót keres évente.

A szlovák sztárt korábban hírbe hozták az Asztana, a Trek és az Etixx csapatával is, ők azonban nem tudták megfizetni.

Peter Sagan új szerződésével a legjobban fizetett szlovák sportoló lesz. Szorosan mögötte áll a rangsorban Andrej Sekera, az Edmonton jégkorongozója, aki évi 6,5 millió amerikai dollárt, vagyis 5,9 millió eurót fog keresni a következő szezonban.

Az első tízben összesen hat hokis található, de három futballista is odafért a listára: közülük a legtöbbet Martin Škrtel keresi, akinek ugyan a hivatalos fizetése az isztambuli Fenerbahcénél évi 2,5 millió euró, menedzsere, Csontó Károly azonban a SME napilapnak elárulta, hogy ennek körülbelül a dupláját teheti zsebre. Marek Hamšík és Vladimír Weiss évi 3 millió euró körül keres.

A jól kereső szlovák sportolók között még a teniszezőket érdemes megemlíteni: Dominika Cibulková idén eddig 1,23 millió eurót keresett az eredményeivel.

A Forbes magazin júniusi listája szerint az elmúlt 12 hónapban a világ legjobban kereső sportolója két futballsztár volt: Cristiano Ronaldo közel 80 millió eurót tehetett zsebre, őt Lionel Messi követi 74 millió euróval. A lista harmadik helyén a kosárlabdázó LeBron James áll 70 millió euróval.

A Forbes magyar kiadásának márciusi anyaga szerint a legértékesebb magyar sportoló Hosszú Katinka, aki eddig összesen 2 millió dollárt (1,82 millió eurót) úszott össze. Éves szintre lebontva azonban a Blikk értesülései szerint Hosszú Katinka tavalyi keresete 320 000 euró volt. Török sajtóértesülések szerint Dzsudzsák Balázs évi 1,7 millió eurós fizetésért szerződött tavaly nyáron a Bursaspor futballcsapatához. (bt)

A legjobban fizetett szlovákok

1. Peter Sagan (kerékpár)       6 millió euró

2. Andrej Sekera (jégkorong)  5,9 millió euró

3. Marián Gáborík (jégkorong)        5,5 millió euró

4. Martin Škrtel (labdarúgás) 5 millió euró

5. Zdeno Chára (jégkorong)    4,5 millió euró

6. Jaroslav Halák (jégkorong) 4,3 millió euró

7. Marián Hossa (jégkorong)  3,6 millió euró

8. Marek Hamšík (labdarúgás)        3 millió euró

9. Vladimír Weiss (labdarúgás)       3 millió euró

10. Tomáš Tatar (jégkorong)  2,5 millió euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?