Saez lesz Camacho utódja?

Madrid. Inaki Saez úgy tudja: a 2004-es Eb végéig ő lesz a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Jose Antonio Camacho kedden mondott le, a szövetség akkor annyit közölt, hogy az utánpótlás együttes korábbi irányítója, vagyis Saez átmenetileg veszi át a feladatát.

Madrid. Inaki Saez úgy tudja: a 2004-es Eb végéig ő lesz a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Jose Antonio Camacho kedden mondott le, a szövetség akkor annyit közölt, hogy az utánpótlás együttes korábbi irányítója, vagyis Saez átmenetileg veszi át a feladatát.

– Azt mondták, hogy én vagyok az ideális utód – állította a kapitányjelölt a Marca című sportnapilapnak. Saez kijelentésének valóságalapját az is alátámasztja, hogy Angel Maria Villar elnök szerint a legkiválóbb spanyol szakembereket szerződés köti valamelyik klubhoz, külföldi tréner pedig szóba sem jöhet. Saez 1996-tól a szövetségben kapott feladatot. Az U21-es együttessel Európa-bajnok volt 1998-ban, majd 1999-ben az U20-as csapattal világelső lett. Ha beigazolódik a szakember állítása, akkor augusztus 21-én, Budapesten mutatkozhat be szövetségi kapitányként. (m)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?