Rövidpályás gyorskorcsolya vk - A vegyesváltó arany-, Liu Shaolin ezüstérmes

Liu Shaolin

A magyar vegyesváltó aranyérmet nyert szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának drezdai állomásán, míg Liu Shaolin Sándor második lett 1000 méteren.

A magyar négyes a pénteki negyed- és a szombat délelőtti elődöntőből is futamgyőztesként lépett tovább, majd a fináléban Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Krueger John-Henry és Liu Shaolin Sándor összeállításban lépett jégre. A versenyzők első sorozatában végig harmadik helyen korcsolyáztak a magyarok, mígnem a hollandok elestek, majd Bácskai egy bravúros manőverrel a franciákat megelőzve élre hozta a magyarokat. A vezető helyet pedig másik három társa már nem adta át, hiába támadta az utolsó körökben nagy lendülettel az orosz Szemjon Jelisztratov a magyarok befutó emberét, Liu Shaolint.

A férfi váltóval olimpiai bajnok magyar klasszis egyéniben is remekelt, bár rendkívül nehezen jutott el az 1000 méter fináléjáig, mivel a negyed- és az elődöntőben is egy futamban szerepelt a szám vk-éllovasával, a dél-koreai Park Dzsi Vonnal. Mindkétszer mögötte a második helyen jutott tovább, ráadásul előbbi esetben csak célfotóval előzte meg a kanadaiak háromszoros olimpiai bajnokát, Charles Hamelint. A szám Európa-bajnokaként Liu Shaolin az ötfős döntőben eleinte a negyedik pozícióban helyezkedett, majd féltávnál ritmust váltott, előbb a japán Josinaga Kazukit, majd a kínai Vu Ta-csinget előzte meg. Az élen korcsolyázó izraeli Vladislav Bykanovot aztán a ferencvárosi korcsolyázó belső, míg a szintén előre törő Park külső íven előzte meg, a manőver végén pedig az ázsiai került az első helyre, így a 24 éves magyarnak meg kellett elégednie az ezüsttel, amellyel a táv vk-pontversenyében a kilencedik helyre jött fel. A másik két magyar induló, Varnyú Alex és az amerikai születésű Krueger Cole a pénteki selejtezőben esett ki, előbbi 31., utóbbi 34. lett.

A nők középső távján már nem volt magyar érdekelt szombaton, Bácskai a selejtezőben és a reményfutamokban nyújtott teljesítményével 21. helyen zárt, míg Kónya Zsófiát kizárták. A döntőt a dél-koreai Kim Dzsi Ju nyerte.

Az 1500 méteres versenyben kevesebb babér termett a magyaroknak, ott Jászapáti Petra és Sziliczei-Német Rebeka a kisdöntőig jutott, előbbi 10., utóbbi 12. lett, míg az ausztrál születésű Lockett Deanna az elődöntőben búcsúzott, így ő 15. helyen zárt. A győzelmet a szám olimpiai és világbajnoka, a dél-koreai Csoj Min Dzsong szerezte meg. A férfiak leghosszabb távján az amerikai születésű Krueger John-Henry első vk-versenyén magyar színekben 22. helyen végzett, miután az elődöntőben kizárták. Oláh Bence a selejtezőben búcsúzva 35. lett. A fináléban a kínai Ren Ziwei diadalmaskodott.

Az olimpiai bajnok, világcsúcstartó és vk-címvédő férfi váltó Krueger John-Henry, Liu Shaolin, Oláh, Varnyú összeállításban csak negyedik lett az elődöntőben, így vasárnap a kisdöntőben szerepelhet.

Vasárnap 500 és újabb 1500 méteres versenyt rendeznek, valamint a váltók döntőire kerül sor. A vk-sorozat jövő héten Dordrechtben, míg a szezon a márciusi, szöuli világbajnoksággal zárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?