Rossi cáfolta a pletykákat: „Csak Világival tárgyaltam!”

Marco Rossi

Az elmúlt napokban Dunaszerdahelyen és magyarországi fociberkekben is több pletyka felröppent arról, hogy Marco Rossi esetleg Magyarországon folytatná pályafutását. A DAC edzője megkeresésünkre határozottan cáfolta ezeket.

Rossit egyesek a Puskás Akadémiával hozták hírbe, míg mások tudni vélik, hogy ha a soron következő két felkészülési meccsen gyenge eredményt ér el a magyar válogatott, akkor Georges Leekensnek nagyon gyorsan véget ér a szövetségi kapitányi megbízatása, és éppen Rossi lehet az utódja.

„Ahogy ősszel sem, amikor először szóba került a nevem szövetségi kapitányként, úgy most sem keresett meg senki ezzel kapcsolatban”

– mondta lapunknak a DAC olasz trénere, aki jelenleg a szabadságát tölti.

Amikor a Puskás Akadémiát felvetettük neki, nagyot nevetett: „Ez is csak pletyka. Nem tárgyaltam senki mással, csak Világi Oszkárral, a DAC tulajdonosával és Jan van Daele sportigazgatóval. Épp előző nap beszéltünk legutóbb telefonon, a lehetséges erősítésekről egyeztettünk – tette hozzá Rossi. – Nem mindig értettünk egyet mindenben a tulajdonossal, de egy év alatt sokkal jobban megismertük egymást, és mindent tisztáztunk. A felkészülés június 15-én kezdődik, az első tétmeccsünket július 12-én játsszuk az Európa Ligában. Az egy hónap szerintem elég lesz, hogy megfelelően felkészítsük a csapatot, de persze sok múlik azon is, milyen ellenfelet kapunk.”

Az Európa Liga-selejtező sorsolását június 19-én tartják. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?