Rosberg nyerte a Brit Nagydíjat

GYÖRGY NORBERT

A brit futammal gyakorlatilag a második félideje kezdődött el a világ legnépszerűbb autóverseny-sorozatának. Silverstone-nak, s egyáltalán az angol futamnak a sportágban betöltött szerepéről korábban már sokat írtunk (az első F1-es futam, a brit és az olasz csapatok rivalizálása, körrekordok stb.), most inkább azzal foglalkozunk, ami éppen az orrunk előtt van: ki hogyan teljesített eddig a bajnokságban, illetve, hogy miben reménykednek ők a szezon második felében, és mire számíthatunk mi, mezei F1-rajongók.

Vettel kiállni kényszerült

Sebastian Vettel: a Red Bullnál még mindig sokat rinyálnak azon, hogy a tiszavirág-életű Pirelli-abroncsok miatt nem tudják kihozni a szuper versenyverdájukból a maximumot. Ennek ellenére Vettel e futam előtt fölényesen vezette a bajnokságot, s a silverstone-i fiaskó után is fennáll a veszélye annak, hogy ha a nagy nyári hármas, a brit, a német és a magyar kör után (amely olyan, mint a nagy nyári csillagháromszög: a Deneb, a Vega és az Altair) tovább növeli előnyét az összetettben, akkor őszre már csak az unalom marad. Ez az F1 névre hallgató, kontinenseken átívelő burzsoá-melodráma tehát, úgy tűnik, egy időre mindenkinek megkegyelmezett: Vettel a brit körön sebváltóproblémák miatt vezető helyről kiállni kényszerült, s bár nem vagyunk Vettel-antifanok (senki ellen nem szurkolunk, természetesen, mert ez távol áll az alap-életfilozófiánktól), azért fellélegeztünk kicsit, hogy hát igen, végül is van isten.

Alonso hátulról kapaszkodott

Fernando Alonso: a spanyolt sokan a legkomplexebb pilótának tartják a mai mezőnyben, s nyilván nem véletlenül (ez természetesen nem azt jelenti, hogy jobb lenne Vettelnél, Räikkönennél vagy Hamiltonnál, mert ennek az összehasonlításnak így semmi értelme nincs). A Ferrari versenytempója kiváló, helyenként jobb, mint a Red Bullé, viszont az, hogy mindig hátulról kell felkapaszkodni egy jobb helyezésért vagy egy esetleges futamgyőzelemért, már több mint kiábrándító. Alonso amúgy az utolsó bajnoki szezonja óta (2006) ezt csinálja (a 2007-es mclarenes kiruccanása minden szempontból rendhagyó, tehát egy hosszabb elemzést igényelne), nem is jön már igazán zavarba. Kérdés, hogy ebben a formában a spanyolt meddig érdekli még mindez.

Räikkönen megdöntötte Schumi rekordját

Kimi Räikkönen (aki amúgy ezen a futamon zsinórban huszonötödször szerzett pontot, s ezzel megdöntötte Michael Schumacher rekordját – nem tudom, érdekel-e ez valakit; őt biztosan nem): legnagyobb dilemmája most éppen az, hogy maradjon-e a Lotusnál, ahol viszonylag szolid versenygép van alatta, s ahol ráadásul senki nem mondja meg neki, hogy mit nyilatkozzon, mit és mennyit vedeljen, hol, kit és hogyan képviseljen stb., vagy leszerződjön a Red Bullhoz Vettel mellé, amivel a szakmai öngyilkosság és az „egy újabb vb-cím megnyerésének lehetősége” közötti pengeéles határvonalon balanszírozhat. Nem lennénk a helyében. Kimit viszont szeretjük, és szurkolunk neki.

Hamilton versenytempója még nem az igazi

Lewis Hamilton: egy körön szupergyors a Merci, versenytempóban már nem annyira. Volt ez a kierősködött bónuszteszt Barcelonában, aminek a többiek annyira azért nem örültek – de viszonylag simán megúszták. Aztán, hogy ez segített-e nekik (mármint a Mercinek), vagy sem, az már kérdéses, és ez még akkor is így van, ha Rosbergnek sikerült megnyernie ezt a kissé kaotikusra sikeredett Brit Nagydíjat. Én most éppen Lewis Hamiltonnak szurkolok, például (és persze Nico Rosbergnek is szurkolok, meg mindenkinek, aki bármilyen hendikeppel indul ebben a buliban), mert itt látni az elemi tehetség és a lehetőségek hiánya miatt keletkező legnagyobb különbségek közti feszültséget, magyarán: a frusztrációt. (Ja, hogy most éppen Rosberg nyert a Mercivel… ugyan, úgyis Vettel lesz a világbajnok stb.)

Webber, Rosberg

és a többiek

Mark Webber: 2010-ben bajnok lehetett volna… de nem lett. Lehet összeesküvés-elméleteket gyártani (hogy a Red Bullnál elszabotálták az ausztrál karrierjét Vettel ellenében stb.), de fölösleges. Webberben ennyi van, ennyi volt, és az év végén befejezi.

Nico Rosberg: nyert Monacóban, aztán most Silverstone-ban is nyert, zsinórban háromszor megverte időmérőn csapattársát, Lewis Hamiltont, de a Merci ettől még nem lett jobb versenygép, és Nico sem lett jobb pilóta (lásd még a Hamilton-bekezdést). Persze az, hogy Nico Rosberg egy zseniális pilóta, ahhoz kétség sem férhet.

Felipe Massa: szegény Felipe Massa.

Paul di Resta (és a másik Force Indiá-s pilóta, Adrian Sutil): itt elsősorban arról kellene szólni, hogy a Force India hogyan harcolta fel magát egy halovány középcsapatból (persze pénz mindig volt a seggük alatt, nem is kevés) gyakorlatilag a legnagyobbak bajszát cibáló élcsapattá. Már csak egy futamgyőzelem hiányzik. Az viszont nagyon.

Romain Grosjean: mostanra nyilván már megtanulta, hogy nem kell az első körben hazavágni a fél mezőnyt, Räikkönennek pedig nem tesz keresztbe. Ennyi egyelőre elég.

Jenson Button: a McLaren végre bejelentette, hogy az idei konstrukciót, úgy, ahogy van, elbaltázták, és mostantól kizárólag a jövő évre fognak koncentrálni. Angolos, bölcs döntés volt.

Káoszt és átláthatatlanságot

Ami a brit futamot illeti, mindenki látta, és nyilván mindenki egyetért abban, hogy jó kis futam volt ez. Természetesen, továbbra is lehet, mi több, talán kell is szapulni az olasz gumiszállítót, de fölösleges. Mert az a néhány eldurrantott bal hátsó a verseny során simán belefért a pakliba, s tulajdonképpen ez az, amit az F1 nagyhercege, Bernie Ecclestone akart: káoszt, átláthatatlanságot és végtelen izgalmakat.