Rosberg: a mentális erő sikere

<p>Megoszlanak a szakértői vélemények, hogy Nico Rosberg személyében a legjobb pilóta nyerte-e meg a Forma&ndash;1-es vb-t 2016-ban, de hogy fejben a német volt a legösszeszedettebb, ahhoz nem fér kétség.</p>

„Nem tudom, hogyan csinálta, de figyelemre méltó, csodálom a mentális erejét és az elkötelezettségét. Nincs belelátásom abba, másoknál hogy megy, de Nicón az látszik, hogy 110 %-ot belead” – dicsérte fiát az apuka, Keke Rosberg. Mégha 1982 világbajnoka – érthető módon – vádolható is némi elfogultsággal, a 2016-os Forma–1-es szezon tényei nem csalnak.

Rosberg mentális erejéről magán a zárófutamon is meggyőződhettünk. A Mercedesek erőfölénye okán csak elveszíthette volna a vb-címet, de Rosberg akkor sem pánikolt, amikor Hamilton „föltorlasztotta” mögötte Vettelt és Verstappent, simán behozta autóját a második helyen. De talán még fontosabb volt, hogy – különösen a korábbi évekhez viszonyítva – látszólag vesztett helyzetből is fel tudott állni.

A remek évkezdet, zsinórban négy megnyert verseny után (a 2015-ös év végi győzelmeket is számítva hét sikerrel maga mögött) a Spanyol GP-n megszakadt a jó sorozat: mert Rosberg és Hamilton összeütközött. Míg a korábbi években a német pilóta hasonló esetben hetekig duzzogott és rosszul teljesített (lásd a tavalyi sapkadobálós affért), ezúttal két hét múlva Monacóban technikai gondjai miatt higgadt fejjel elengedte, és ezáltal győzelemhez segítette Hamiltont. Utóbbi nagy menetelésbe kezdett, hétből hat futamot megnyert, és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

Rosberg azonban nem esett szét, és képes volt megújulni, Belgiumban visszavette a vezetést. „Nem erre fókuszáltam. Azért jöttem ide, hogy nyerjek” – mondta a spái dobogó előtt állva, s minden Hamiltonnal kapcsolatos összevetést, kissé provokáló kérdést hasonlóan hihetetlen nyugalommal ütött el. „A saját dolgaimra összpontosítok” – jelentette ki nemegyszer szikáran, nagy kontrasztot keltve (az időnként) playboyszerepbe helyezkedő Hamiltonnal szemben. S bár a szintén 31 éves háromszoros világbajnok csapattárs, akivel hatéves koruk óta ismerik egymást, idén több mutatóban is legyőzte őt (futamgyőzelmek 10:9, dobogós helyek 17:16, pole pozíciók 12:8), öt ponttal mégis Rosberg gyűjtött többet a húsz futam alatt. Elsősorban elképesztő kiegyensúlyozottsága miatt, csak egyetlenegy versenyen, Ausztriában nem az első sorból vághatott neki a körözésnek. S Malajziában a szerencse is neki kedvezett, Hamilton biztosan vezetett, amikor elfüstölt az autója. Ha akkor megvan a 25 pont, egész más lehetett volna a hajrá.

A feltételes mód azonban az autósportban sem játszik, így Nico Rosberg pályafutása 11. Forma–1-es szezonjában világbajnok lett. Bemutatkozásakor, 2006-ban a Bahreini Nagydíjon rögtön a hetedik lett, és megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. A szakemberek azonnal villámkarriert és bajnoki címeket jósoltak neki, de az öt nyelven beszélő pilóta a Williamsnél töltött öt év alatt csak két dobogós helyet tudott felmutatni. Ezután a Brownból Mercedesszé alakuló istállóhoz csatlakozott, s egyre jobb eredményei lettek. Előbb „csak” a visszatérő legendát, Michael Schumachert verte el csapaton belül, majd jött az első pole és futamgyőzelem (2012, Kínai Nagydíj), és 2013-tól a Hamiltonnal való, máig tartó vetélkedés. Kétszer ő húzta a rövidebbet, idén viszont ünnepelhet.

„Én három célt tűztem ki magam elé pályám elején, s ezt mondtam el Nicónak is: nyerd meg az első versenyed, győzzél Monacóban, és légy világbajnok. Vasárnaptól mindhárom cél kipipálva” – nyilatkozta a büszke apuka, Keke, aki Nicóval az F1 történetének második apa-fiú világbajnok párosa Graham (1962, 1968) és Damon Hill (1996) után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?