Romário: „Az elnöknek börtönben a helye”

MTI-JELENTÉSRomário, az 1994-es világbajnok brazil válogatott csillaga, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnökének és alelnökének is a börtönben lenne a helye.A 70-szeres válogatott csatár az internetes közösségi oldalakon megjelent nyílt levelében úgy vélte,

MTI-JELENTÉS

Romário, az 1994-es világbajnok brazil válogatott csillaga, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnökének és alelnökének is a börtönben lenne a helye.

A 70-szeres válogatott csatár az internetes közösségi oldalakon megjelent nyílt levelében úgy vélte, José María Marin, a CBF elnöke, valamint helyettese, Marco Polo del Nero a felelős az elődöntőben a németektől elszenvedett 7:1-es vereségért.

Romário azt írta, a brazil futball válságos állapotban van, amelyet elsősorban a szövetségben zajló korrupció és a szervezet nem megfelelő irányítása idézett elő.

„Labdarúgásunk az elmúlt években egyre rosszabb lett, mert olyan vezetők irányítják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell bánni a labdával” – fejtette ki álláspontját a 48 éves politikus, aki szerint nem a játékosokat és Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitányt terheli a felelősség a csúfos, történelmi vereség miatt.

„A vezetők a VIP-lelátón ücsörögnek és élvezik a milliókat, amelyek a bankszámlájukra vándorolnak” – tette hozzá Romário, aki tavaly októberben a vb megrendezésének költségei miatt már kritizálta a CBF vezetőit, s a nemzetközi szövetséghez is volt néhány keresetlen szava: Joseph Blatter elnököt tolvajnak, Jerome Valcke főtitkárt pedig zsarolónak titulálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?