Ritkán látható góllal győztek a szlovákok Izlandon

foci
Reykjavík |

Sikeresen „ugrott be” a szlovák labdarúgó-válogatottba a visszavonulását már korábban bejelentő Marek Hamšík: Izlandon 2:1-re nyert Eb-selejtezőn Francesco Calzona szövetségi kapitány együttese.

A szlovák válogatottba nemcsak az aktív játékot befejező Hamšík tért vissza, újra ott lehetett a kezdőcsapatban a sérüléséből fölépült és az Interből a PSG-be távozó, hetek óta kényszerpihenőn levő Milan Škriniar.

Rutinos futballisták ide vagy oda, a szlovákok a meccs elején csak a szerencsének köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba. Pekarík, Hamšík és Kucka is hibázott, de az izlandi helyzetek kimaradtak. Ha nem adsz, kapsz – tartja a szlovák mondás, amely ezúttal is beigazolódott, a 27. percben Kucka húsz méterről szép lövéssel szerezte meg a vezetést a szlovák válogatottnak. A gól némileg megfogta a vendéglátókat, a félidő hajrájában azonban így is egyenlíteni tudtak, a Hancko faultja miatt megítélt büntetőt Finngbogason lőtte Dúbravka kapujába – 1:1.

A félidőt Mak kihagyott ziccere zárta, a szünet után pedig ismét Izland uralta a játékot. Calzona cseréivel, Suslov és Boženík beállásával ez megfordult, mégis hatalmas szerencsével találtak be újra a szlovákok a 70. percben: Gudmundsson a saját tizenhatosából szeretett volna felszabadítani, de telibe találta Suslovot, akinek a fejéről/nyakáról/válláról a hálóba pattant a labda. „Igazából nem is tudom, hogyan született ez a gól. Kapura akartam lőni, de ott volt előttem az ellenfél egyik játékosa, ezért legalább blokkolni próbáltam a felszabadítását. Még a földön feküdtem és próbáltam észhez térni az állkapcsomba kapott lövés után, amikor láttam, hogy Boženík fut felém. Tőle kérdeztem, gól lett-e a vége” – nyilatkozta Suslov.

A szigetországiak mindent megtettek az újbóli egyenlítésért, de az állás nem változott, Szlovákia 2:1-re győzni tudott.

Elégedett vagyok a győzelemmel, de a teljesítményünkkel nem egészen. Kellö minőséggel rendelkezünk ahhoz, hogy ilyen meccseken többet birtokoljuk a labdát. Túl könnyen veszítettük el a labdákat főleg a mérkőzés elején, bár ebben az is közrejátszott, hogy minden helyzetben azt kérem a fiúktól, hogy a labdák elrugdosása helyett játékkal oldják meg a szituációkat. A 20. perctől már jobban fociztunk, nagyon örülök, hogy megmutattuk, van tartása a csapatnak – értékelt Calzona, aki Hamšíkkal kapcsolatban elmondta, nem fogja őt kérlelni, hogy a szeptemberi selejtezőkön is szerepeljen. „Marek tudatosította, milyen nehéz helyzetben voltunk, ezért két meccs erejéig visszatért, de soha nem könyörögtem neki. Eljött közénk, és ismét segített a hazájának. Természetesen, ha megváltoztatja a korábbi döntését, csak örülni fogunk – tette hozzá az olasz szakember.

Maga az érintett nem beszélt a (közel)jövőjéről. „Fantasztikus érzés volt győzelmet aratni, a továbbjutási esélyeink szemponjából nagyon fontos ez a három pont. Tény, hogy szerencsénk volt, de azért tenni is kell, hogy az a mi oldalunkra billenjen. Örülök, hogy a csapattal tarthatok és segíthetek neki – mondta Hamšík, aki csapattársaihoz hasonlóan kritikát is megfogalmazott saját játékukkal szemben. – Az elején sok passzt elrontottunk, ami nem megengedhető, mert ebből születnek az ellenfél helyzetei. Még javulnunk kell.

A selejtező érdekessége volt, hogy a 20.45-ös kezdés ellenére nappali világosságban játszották Reyjkavíkban, mivel Izlandon nyáron gyakorlatilag egész éjjel nem megy le a nap. „Nekem nem volt ezzel gondom, jól aludtam a kétórás időeltolódás ellenére, pedig előzetesen tartottam a dologtól. Lényegében csak Juro Kuckát viselte meg a nappali fény, ő már reggel fél hatkor fönt volt, és elment sétálni a városba – árulta el Škriniar. – Nem volt egyszerű ilyen hosszú kihagyás után 90 percet játszanom. De a srácok segítettek, és amikor tudtam, én is nekik. A mi játékunk a kollektív teljesítményen alapszik, együtt sikerült három pontot szereznünk. Ami szép, de van még hova javulnunk.

Izlandon nyertünk, de még csak a munkánk felét végeztük el. Kedden Liechtensteinben is győznünk kell, csak ebben az esetben mondhatjuk el magunkról, hogy teljesítettük a júniusi célunkat – tette hozzá Suslov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?