Rióban tanítványaival nyerne

BŐD TITANILLA

A cseh sport az elmúlt néhány évben rengeteg sikert könyvelhetett el. Londonban 4 aranyat, 3 ezüstöt és 3 bronzot szereztek a cseh sportolók, Szocsiban két arany, négy ezüst, két bronz volt a mérleg, ez volt Csehország legsikeresebb szereplése a téli játékokon. Minek köszönhető ez az eredményesség?

Elsősorban annak, hogy nálunk megmaradtak az élsportközpontok, s persze a rendkívüli egyéniségeknek, hiszen minden rajtuk áll. Mert lehet száz sportolónk, akik az első hatban vagy az első nyolcban végeznek az olimpián, ami óriási siker, de kellenek az érmek is. Ha ugyanis nincsenek érmek, akkor az a nagy nyilvánosság számára sikertelen olimpia. Szerencsére vannak olyan egyéniségeink, akik hosszú távon képesek szállítani az érmeket, mint például Bára Špotáková vagy Martina Sáblíková, és egyre jobb a fiatal generáció is. Hogy őszinte legyek, magam is csodálkozom, hogy ilyen jól működik a dolog, mert a rendszer korántsem tökéletes, sokat romlott, valahogy mégis mindig megtaláljuk a tehetségeket. Ez azt mutatja, hogy jó edzők dolgoznak a fiatalokkal, észreveszik, kivel érdemes foglalkozni, és képesek őket felfuttatni.

Össze lehet hasonlítani a rendszerváltás előtti feltételeket a maiakkal? Melyik generáció edzhet jobb körülmények között?

A kommunizmusban több sportoló készülhetett jó körülmények között. Ma kevesebb az élsportoló, de amikor befejeztem a pályafutásomat, és edzőként, sportvezetőként kezdtem dolgozni, azzal az elhatározással vágtam bele, hogy az új generációnak is meglegyenek mindazok a feltételek, amelyek nekem megvoltak: külföldi utak, külföldi edzőtáborok, felkészülés a jól bevált módszereim szerint. S kiderült, hogy ez működik, nagy előrelépést lehet így tenni. Jó példa erre Víťa Veselý. Amikor 25 éves volt, 75 métert dobott, ami gyakorlatilag semmi, nem is vették be semmilyen sportközpontba. Én azonban elkezdtem vele foglalkozni, mert tetszett a stílusa. Külföldre jártunk, meleg éghajlatú országokban edzőtáboroztunk, végigcsinálta a szisztematikus felkészülést, és egyszer csak 88 méterre hajította a gerelyt. Nagyon fontos, hogy ha megtalálja az ember azokat az egyéniségeket, akik sokra vihetik, akkor pénz is legyen arra, hogy rendesen felkészüljenek.

Szlovákiában kevesebb a tehetség, mint Csehországban?

Önöknél mindig kevesebb lesz a tehetséges gyerek, mint nálunk, de ez a lakosok számából fakad. Ha megnézik a szlovákok eredményeit a lakosok számára levetítve, akkor Szlovákia még mindig nagyon előkelő helyen szerepel a világ többi országához képest. Kívánom a szlovákoknak, hogy konszolidálódjon náluk a sport helyzete, hogy lessék el tőlünk a működőképes modelleket, hogy jobban működjenek a sportközpontok. Nem akarok kritizálni, de azért elég jól ismerem a körülményeket, amelyek távol állnak az ideálistól. Az is fontos, hogy sokat fektessenek az utánpótlásba, mert az az alap. A fiatalokkal jó edzőknek kell foglalkozniuk, hogy a gyerekek ne csak megszeressék a sportot, hanem a helyes technikát sajátítsák el, és utána legyen mire építeni, ha egyszer hivatásos sportolók lesznek. A sportba több pénznek kellene áramlania, új forrásokat kell találni, és ez a szlovákoknak annyira nem megy. De a csehek sem jeleskednek e téren.

Csehországban az atléták között nagyon népszerű a gerelyhajítás. Ez önnek köszönhető?

Dana Zátopková kezdte, őt követtem én, s most itt van Bára. Mi ketten ráadásul hosszú éveken át az élvonalban tudtunk maradni. Én 11 érmet szereztem nagy versenyeken, Bára hetet. Ez sokakat ösztönzött, akik kipróbálták a sportágat, közülük kellett kiemelni a tehetségeket. Csehországban mindig is a dobószámoknak volt nagyobb hagyománya, egy időben a diszkosz, máskor a súlylökés dominált, most pedig a gerelyhajítás.

A tavaly vb-aranyat nyert Veselý mellett a kétszeres olimpiai bajnok Barbora Špotákovát is edzi. Mi a különbség egy női és egy férfiversenyző felkészítésében? Másképpen kell foglakozni velük?

A felkészülés hasonló. Az erősítő edzések természetesen mások a férfiaknál és a nőknél, de a futásban, rugaszkodásban, medicinlabdás gyakorlatokban nem teszek különbséget a nemek között. Azon vagyok, hogy a dobás technikája a férfiaknál és a nőknél is egyforma legyen. Ha megfigyelik Bára és Víťa technikáját, nagyon sok hasonlóságot találnak. Nem minden az erő, össze kell kötni a technikát a gyorsasággal.

Rióban mindketten esélyesként indulnak. Lesz oka az örömre?

Nagyon remélem. Bára most tért vissza szülés után, ha lesz még motivációja elindulni egy újabb olimpián, akkor lehet esélye. Az a kérdés, lesz-e még hozzá kedve. Attól nem félek, hogy ne dobálna nagyokat, a kérdés az, hogy anyaként is fog-e még neki tetszeni ez az életforma, így akar-e továbbra is élni, edzőtáborokba utazni, versenyezni. Az idei szezon ezekre a kérdésekre meg fogja adni a választ. Víťánál egyértelmű, hogy nagyon vágyik Rióba, hogy ott véghezvigye azt, ami Londonban nem sikerült neki. Nem könnyű, mert négyévente csak egy esélyed van, négy év pedig nagyon hosszú idő. Én azonban bízom benne, hogy ezt az esélyt még megkapja.

Az edző Železný felróna valamit a versenyző Železnýnek?

Persze. Hogy nem dobott száz métert.