Rimaszombati remi az éllovas VSS ellen

<p>Sokat javult a&nbsp;rimaszombatiak&nbsp;játéka egy hét alatt, a II.&nbsp;labdarúgóliga keleti csoportjának 10. fordulójában gól nélküli döntetlent játszottak az éllovas kassai VSS-szel.&nbsp;</p>

A klubban és a városban már egy héttel a meccs előtt téma volt, hogy Kassáról agresszív szurkolók érkezhetnek. A rimaszombati stadionban évek óta még az ötszázas nézőszám is irreális álomnak tűnik, ezért elég meglepő volt a bejáratoknál a figyelmeztetés, hogy biztonsági okokból a B4-es és a B5-ös szektort lezárják. Ezek közvetlenül a vendégszektor melletti szektorok, és egyébként itt van a hazai kemény mag helye.  A csapatok már a pályán voltak, de kassai szurkoló még egy sem érkezett – az első percekben futottak be nyolc-tíz személygépkocsival. A hazai ultrák nagy üdvrivalgással fogadták őket. Nagyjából tíz perc elteltével a hazaiak megindultak a vendégszektor felé – hogy tényleg verekedni akartak-e, vagy csak keménynek látszani, az nem derült ki, mert a tribün mögött állomásozó kutyás rendőrök gyorsan jobb belátásra térítették őket.  Onnantól fogva már csak verbálisan ment az adok-kapok, néha egészen viccesen („Hajrá, Ličartovce!”), néha viszont minősíthetetlenül. Nemcsak vulgarizmusok szintjén (szlovákul Kassa neve pont rímel egy csúnya szóra), hanem rasszista módon is: a vendégek fekete bőrű játékosára olykor huhogtak, néhány egyén a Ku-Klux-Klant éltette, és egy banán is repült a pályára. Ez megengedhetetlen, ilyesmire nem lehet mentség az, hogy nyolcvan percen át egészen jó futballhangulat volt a stadionban. A játék viszont élvezhető volt. A rimaszombatiak sokat javultak az elmúlt héthez képest, bár Csányi Csaba, az alig egy hete kinevezett új vezetőedző elhárította a dicséretet: „Annál rosszabbul már nem lehet játszani, mint a múlt héten.”  Az előző fordulóban a rimaszombatiak hazai pályán kaptak ki 1:0-ra a liptószentmiklósiaktól, gyakorlatilag értékelhető kapura lövésük sem volt. Ehhez képest az éllovas VSS ellen Püšpöky már az első öt percben két lövésig jutott. Kellett védenie Prošovskýnak is, Morgan félmagas próbálkozását hárította, de egyáltalán nem látszott a pályán, hogy az első helyezett az egyik kiesőjelölttel játszik. A hazaiak legnagyobb ziccere a 23. percben adódott, Püšpöky remek ütemben indította Vargicot, a kifutó Kotěra kapus azonban tisztázott. A második félidőben a kassaiak háromszor is jó helyről végezhettek el szabadrúgást, de gólt nem szereztek. A rimaszombatiak támadásai sokszor les miatt haltak el, ám a védelmük jól működött. Petrán sokkal megbízhatóbban teljesített Szpaszojevics oldalán a védelem közepén, mint egy hete Petrusz. A labdakihozatalba néha még csúsztak hibák, de a rimaszombatiak számára a 0:0-s döntetlen így is jó eredmény a listavezető ellen.  „Inkább harcias, mint kombinációkon alapuló játék volt. Mindkét csapat jól védekezett, az agresszivitás sokszor az elviselhetőség határát súrolta. Az első félidőben a rimaszombatiaknak volt egy óriási helyzetük, a másodikban nekünk voltak lehetőségeink. A döntetlen igazságos” – mondta a VSS-t irányító Jozef Majoroš (nem keverendő össze az egykori válogatott csatárral, aki a liptószentmiklósiak trénere). „Jól felkészültünk a kassaiakból, videón is kielemeztük őket. Tudtuk, hogy gyorsak, erősek, és hogy csak akkor van esélyünk, ha lezárjuk a széleket – értékelt Csányi Csaba. – A védelmünk jól szervezett volt, kemények voltunk, de nem alattomosak. A döntetlen szerintem is igazságos.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?