Richard Sliačan-emléktorna Hontfüzesgyarmaton

Hontfüzesgyarmat |

<p>Mintegy négyszáz néző látogatott el az ötödik alkalommal megrendezett Richard Sliačan-emléktornára, melyen a  kezdőrúgást a fiatalon elhunyt tehetséges helybeli labdarúgó fia végezte el.</p>

A  nyitómérkőzésen a vendéglátók időnként szerkezetet is váltottak, helyzettől  függően néha négy-öt hátvéddel próbálták útját állni a vetélytárs támadásainak.  Sikerrel. „Tavasszal már találkoztunk budapesti ellenfelünkkel, így tudtam, mire  kell leginkább odafigyelnünk“ - jegyezte meg Karol Pilinský, a  hontfüzesgyarmatiak edzője. A folytatásban a lévaiak üdvöskéje, Krenčan volt  elemében, aki gyakran hozta zavarba a selmecbányaiak védelmét. A  „bronzmeccs“ színvonalával és iramával akár döntőnek is beillett volna, a  budapestiek megérdemelt győzelmében mesterhármasával Izsák játszotta a  főszerepet. Bár helyenként szikrázó belemenések is fűszerezték a magyarok és  szlovákok focicsatáját, a befejezést jelentő játékvezetői sípszó után nem maradt  el a baráti kézfogás. A döntő mindkét résztvevője taktikusan, éretten  futballozott, a játékosok nagy kedvvel és hatékonyan fociztak. A gyors  adogatásokra épülő támadófoci, a nyolc gól megdobogtatta a szurkolók szívét.  „Bennünket fűtött a bizonyítási vágy, sikerült feledtetni a garamkálnai kisiklást.  Fiatalok alkotta együttesünk játékban és lelkesedésben egyaránt felülmúlta  ellenfeleit. Örülök, hogy a cserejátékosok is kitettek magukért“ - nyilatkozta  Belansky Attila, a tornagyőztes lévaiak edzője. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?