Kölcsönjátékra küldik Kurucot

Hontfüzesgyarmat (Hontianska Vrbica) |

<p>Javában tart a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában közreműködő hontfüzesgyarmatiak felkészülése. Január közepétől heti két edzéssel készülnek a tavaszi összecsapásokra.</p>

„Védenceim csak az őszi idény vége felé mutatták be igazi tudásukat, a tinédzser korú játékosok is kitűnően teljesítettek. Sajnos a kulcsjátékosnak számító Kuruc László makacs sérüléséből nem tudott kellőképpen felépülni, így fél éves kölcsönjátékra a területi bajnokságban szereplő óbarsiak adtuk. Jano Hovan, aki szintén meghatározó egyénisége a gárdának, a III. ligás nagyölvediek felé kacsingat. Örülök annak, hogy a tehetséges Marek Špaňo külföldről hazatérve a rendelkezésemre áll” – nyilatkozta lapunknak Karol Pilinský, aki egyben az 570 lakost számláló község polgármestere. A kizárólag saját nevelésű labdarúgókra támaszkodó csapat az előkészületi mérkőzések során 5:5-re remizett a deméndiekkel, 1:0 arányban diadalmaskodott a darakiak ellen, legutóbb pedig 3:0-ra győzött a Kmeťovo vendégeként. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?