Reszkess Európa, jönnek a magyarok!

Tizenöt éve annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott utoljára volt világbajnoki résztvevő, és legalább újabb öt évet kell várni arra, hogy a világ legjobb válogatottjainak vetélkedésén felcsendüljenek a Himnusz taktusai. Pedig egy évvel ezelőtt, milyen szépen kezdődött minden. Döntetlen 55 ezer néző előtt a Népstadionban az Eb-ezüstérmes Olaszország ellen, majd kiütéses győzelem Litvániában. Mondogatták is a sikerre éhes szurkolók: eljött a mi időnk! Eljött bizony, csak éppen a kijózanodás ideje! Ez megmutatta, hogy a jelenlegi válogatott gerincét alkotó futballisták tudása egyszerűen nem üti meg az európai középszintet sem. Jöttek a már megszokott, ám mégis meghökkentő vereségek, döntetlenek, párosulva a lélektelen játékkal. És aztán elfogyott a türelem Bicskei Bertalan szövetségi kapitánnyal szemben. Meg lehet kérdőjelezni a szakvezető felkészültségét, azonban az igazság az, hogy például még a világ legjobb edzői között számon tartott Giovanni Trapattoni sem tudott volna egy ütőképes gárdát kialakítani a jelenlegi játékoskeretből. A nemzeti együttes magját alkotó idegenlégiósok ritkán jutnak szóhoz a külföldi bajnokságokban, vagy ha pályára is kerülnek egyáltalán, nem ők azok, akik meccseket tudnának eldönteni. Az NB I-ben futballozók tudásáról meg a nemzetközi kupaküzdelmek eredménytelensége árulkodik.

És mégis, mikorra várható felemelkedés? Ezt nagyon nehéz megjósolni. Sok jóval azonban nem kecsegtet az a statisztikai adat, miszerint Magyarországon van a legkevesebb ifikorú focistapalánta Európában.

Ha mégis optimisták szeretnénk lenni, mondhatjuk azt is, hogy az olaszok elleni meccsen remeklő Király Gábor és Bodnár László mellé kell még találni kilenc hasonló tudású futballistát. Például a talján kortársaikat 2:0-ra legyőző utánpótlás válogatott soraiból. És akkor a magyar válogatott, tiszta lappal vághat neki a 2004-es Eb-selejtezőnek. Reszkess Európa, jönnek a magyarok!