Rangadó Madridban

A keddi négy párharc után ma újabb négy visszavágóval zárul a nyolcaddöntő a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Nagy várakozás előzi meg a Real–Bayern derbit. Felettébb nehéz 90 perc vár a prágai Spartára. Valamennyi találkozón 20.45-kor indul útjára a labda.

Prágában sok helyzetet elpuskázott a címvédő MilanReuters-felvétel)REAL MADRID–BAYERN MÜNCHEN (az első meccsen 1:1). A müncheni első mérkőzésen gólszerző madridi Roberto Carlos ugyanis Martin Demichelis megütéséért kétmeccses eltiltást kapott, míg a szintén brazil fenomén, Ronaldo combhúzódás miatt lesz távol. Sőt, az is elképzelhető, hogy a sérüléssel bajlódó Raul sem szerepelhet a hazaiaknál, akik még így is esélyesek a továbbjutásra. A Real ugyanis régóta jó formában futballozik, ez még a hétvégi bajnokin Santanderben elért 1:1 ellenére is igaz. A Bayern München is kezd kilábalni az év eleji hullámvölgyből, legalábbis az eredmények ezt mutatják. Ottmar Hitzfeld vezetőedző együttese azonban a múlt tapasztalataiban is bízhat, a bajor elitgárda ugyanis már sokszor remekelt elveszettnek tűnő helyzetekben, s sokan most sem adnak sok esélyt Ballackéknak, vagyis az „alaphelyzet” már adott. Az együttes felfokozott hangulatára és elszántságára jellemző, hogy a francia védő, Willy Sagnol törött kézzel is vállalja a csatát.

AC MILAN–SPARTA PRAHA (0:0). A sorozat 2003/2004-es kiírásának legnagyobb szenzációja lenne, ha a címvédő olasz szupercsapat kiesne az idegenbeli 0:0 után. Erre viszont minimális az esély, hiszen Carlo Ancelotti vezetőedző csapata hónapok óta szinte megingás nélkül robog az olasz bajnokságban, a rangadókon is roppant sikeres, pedig a Serie A elitje jobb, mint a cseh ellenfél. A kulcsjátékosok többsége – többek között Kaká és Sevcsenko – pazar formában futballozik, pedig az ellenfelek mindent megtesznek megállításukra. A prágaiak elsősorban a tisztes helytállásban bízhatnak, ráadásul amúgy sem könnyű feladatukat az is nehezíti, hogy még nem igazán lendültek játékba a téli szünet után.

ARSENAL–CELTA VIGO (3:2). A londoniak egyértelműen esélyesek, még több gólos győzelmük sem kizárt. Az Arsenal francia „légiója” (Thierry Henry, Robert Pires és Patrick Vieira) már régóta csúcsfutballt mutat, s hozzájuk a társak is felnőttek. A Premier League-ben még mindig veretlen Arsene Wenger együttese, ráadásul önbizalmukat a hétvége sem csökkentette, sőt. A FA-kupa negyeddöntőjében ugyanis Portsmouth-ban vendégeskedtek az Ágyúsok, s arattak pazar teljesítménnyel 5:1-es diadalt. A Celta Vigo ugyanilyen „eredményt” ért el a szombati hazai bajnokin, 5:1-re kapott ki a kiesési rangadón az Espanyoltól, vagyis újabb csúfos kudarc rombolta Ramon Carnero vezetőedző gárdájának amúgy sem nagy önbizalmát.

AS MONACO–LOKOMOTIV MOSZKVA (1:2). Február 25-én a 69. percben valószínűleg sorsdöntő gólt láthattak a moszkvai összecsapás nézői, mert 2:0-ás hazai előny után Fernando Morientes szépített, valószínűleg ezzel el is dőlt a továbbjutás. A franciák ugyanis a 2003/2004-es szezonban már sokszor remekeltek, így szinte biztos, hogy a mostani hátrányt ledolgozzák a téli szünet miatt meccshiányban szenvedő vendégekkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?