Sergio Ramos, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok védője a Paris Saint-Germain csapatában folytathatja futballkarrierjét, de több más elitklub is szívesen vinné a 176-szoros válogatott játékost – hangzott el az El Chiringuito spanyol televíziós sportműsorban.
Ramost több elitklub is vinné
A 34 éves, gólerős hátvéd kelendősége azt követően erősödött föl, hogy jó ideje nem jut dűlőre a királyi gárda vezetésével jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról. Hírek szerint a Real Madrid két évre szóló kontraktust ajánl Ramosnak, ám a jelenleginél húsz százalékkal alacsonyabb fizetés mellett, a védő ugyanakkor három idényre szóló megállapodást akar.
Ramos, aki 2005 óta 22 különböző címet, köztük négy Bajnokok Ligája- és öt spanyol bajnoki elsőséget szerzett a Reallal, klubcsapata mellett a spanyol nemzeti együttesben is alapembernek számít, szombaton (ma) a válogatottságok számát tekintve egyedüli európai csúcstartóvá léphet elő 177. pályára lépésével.
A PSG-n kívül szívesen leigazolná többek között a Juventus, a Manchester United és a Manchester City.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.