Rajtol az új NHL-szezon – prognózisunk

<p>Címvédésre készül a Pittsburgh Penguins az észak-amerikai profi jégkorongliga centenáriumi idényében, amely csütörtök hajnalban rajtol.</p>

Pontosabban: majdnem centenáriumi idényében. Az NHL 2016/ 2017-es szezonja ugyan valóban a századik kiírás a sorban, ám a 2004/ 2005-ös lockout miatt ténylegesen csak 99-edszer fogja valaki a magasba emelni a Stanley-kupát.

Pontosabban: a Pittsburgh címvédésre készülne. A feltételes módot indokolja, hogy ez már 19 éve, a Detroit duplázása óta nem sikerült egyetlen csapatnak sem. Sőt, a fizetési plafon 2005-ös bevezetésétől kezdve – azaz amióta mintegy hat–nyolc klub teljesen egyenlő esélyekkel veheti célba a végső győzelmet –, még csak a nagydöntőbe is csak egyetlenegyszer tudta beverekedni magát a címvédő a következő idényben (újfent a specialista Detroit).

S ha ehhez hozzávesszük, hogy a főpingvin Sidney Crosby agyrázkódással „kezdi” az idényt – akkor rögtön eszünkbe jut az, hogy a 82 meccsből álló alapszakaszban elég csak a playoffot érő helyre benyomulni (a négy divízió 3-3 legjobbja plusz a mögöttük végzett csapatok közül a két-két legtöbb ponttal rendelkező gárda), nagyot dobbantani majd a rájátszásban kell.

Ezt az örök érvényű megállapítást Washingtonban legszívesebben eltörölnék. A Capitals futószalagon szállítja a jobbnál jobb alapszakaszhelyezéseket, de hiába nyerték meg az utóbbi kilenc évben hatszor (!) a Keleti főcsoportot, s hiába voltak kétszer másodikok, a rájátszásból minden alkalommal idejekorán kihullottak, még a főcsoportdöntő se jött össze nekik. A 966 pontnál járó Alekszandr Ovecskin valószínűleg ezredessé avanzsál a szezonban, de hogy ezúttal győztes hadvezér lesz-e a végén, erősen kérdéses.

Az NHL hivatalos honlapjának szerkesztőiben viszont van kurázsi, szerintük a Tampa Bay lesz a befutó. A megasztár Steven Stamkos a csapatszellemet erősítendő nem vált szabadügynökké, s megelégedett 10 helyett 8 és fél millió dolláros fizetéssel. A Lightningnál viszont akárhogy bűvészkedtek a számokkal, az első számú kapus, Ben Bishop nem fért bele a fizetési sapkába, ezért a zuhanyhíradó szerint január elején lapátra teszik. Az nhl.com mégis konokul kitart e tipp mellett. Tavaly ugyanezt jósolták, s mi velük együtt bólogattunk, így ezúttal inkább szerényebbre vesszük a figurát. (Na jó, azért a fekete lóra idén is teszünk, mert a Marchand– Bergeron bostoni duó elkápráztatott minket a Világkupán, go Bruins, go!)

Ha más nem, a számmisztika segíthet a tapogatózásban. 2013-ban a Chicago nyerte az NHL-t, 2015-ben megint, most pedig ismét páratlan évben avatnak bajnokot... A mértékadó fogadóirodákat megfogta ez az érvelés, szerintük a Blackhawks Kane, Toews, Panarin, Anyiszimov és Marián Hossa fémjelezte támadószekciója újra Stanley-kupát szorongathat majd júniusban.

S hogy a szorzók alapján ki tartozik még az esélyesek közé a fentebb említett gárdákon kívül? A Dallas, a St. Louis, majd egy árnyalatnyival, 17-szeres nyereménnyel kecsegtetve az Anaheim, a San Jose, a Nashville és a Florida. A labdarúgó Premier League-es „Leicester-csoda” hokis megismétlődésében bízók az Arizona, Vancouver, Carolina, Toronto, Columbus ötös egyikére bökhetnek rá, csekély 67-es szorzóért. Ha pedig már számok, mindössze kilenc szlovák hokis van a 30 csapat keretében.

Marián Gáborík

(Los Angeles Kings, 34 éves)

Jaroslav Halák

(New York Islanders, 31 éves)

Marián Hossa

(Chicago Blackhawks, 37 éves)

Zdeno Chára

(Boston Bruins, 39 éves)

Tomáš Jurčo

(Detroit Red Wings, 23 éves)

Martin Marinčin

(Toronto Maple Leafs, 24 éves)

Richard Pánik

(Chicago Blackhawks, 25 éves)

Andrej Sekera

(Edmonton Oilers, 30 éves)

Tomáš Tatar

(Detroit Red Wings, 25 éves)

Hozzájuk még a szezon során csatlakozhatnak néhányan (pl. Marko Daňo, Peter Budaj) a farmcsapatokból, ahol hosszú évek után ismét lesz egy magyar játékos is. A világbajnokságon emlékezeteset nyújtó kapus, Vay Ádám a Minnesota „fennhatósága” alá tartozó alacsonyabb osztályú csapatok valamelyikében várhatja, hátha rámosolyog a szerencse, és legalább egy meccs erejéig belekóstolhat az NHL-be.

Az utóbbi tíz év győztesei

2007: Anaheim Ducks

2008: Detroit Red Wings

2009: Pittsburgh Penguins

2010: Chicago Blackhawks

2011: Boston Bruins

2012: Los Angeles Kings

2013: Chicago

2014: Los Angeles

2015: Chicago

2016: Pittsburgh

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?