Radványi megbünteti a játékosokat

<p>Zsolnán 3:1-re kikapott a DAC a labdarúgó Fortuna Liga 19., utolsó őszi fordulójában, így a kilencedik helyen telel a Radványi-legénység. A vendégek kiegyenlített meccset vívtak az őszi bajnokkal, amely mindhárom gólját pontrúgásból szerezte.</p>

Bátran kezdett a belázasodott Černák helyett Jurčóval kezdő DAC a listavezető otthonában, a 13. percben Horváth Béla szöglete után Kristo lövését Pečovský a gólvonalról vágta ki. Ezután fölénybe kerültek a hazaiak, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. Közel fél óra után egy szögletet követően vezetést szereztek a zsolnaiak: a védők lemaradtak a 18 éves Čmelíkről, aki közelről a hálóba lőtt – 1:0. Röviddel később növelték előnyüket a vendéglátók: Letic ívelt szabadrúgásánál elaludtak a DAC játékosai, és a teljesen üresen hagyott Jelic a kapuba fejelt – 2:0. Ez volt a góllövőlistát vezető horvát csatár tizedik őszi találata. Aktívan kezdték a második félidőt a sárga-kékek, és az 52. percben szépítettek: Ujlaky beadása után Szarka kapásból a bal sarokba lőtt – 2:1. Ezt követően kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, negyedórával a befejezés előtt Jelic közeli lövését Pernecký bravúrosan hárította. A hajrában – ismét egy szögletet követően – Škriniar is betalált – 3:1. A DAC még ekkor sem adta fel, Szarka közel állt a második góljához, ám a felső sarokba tartó lövését Volešák reflexmozdulattal védte.Nagyjából negyven sárga-kék drukker kísérte el a csapatot Zsolnára, és többször túlharsogták az ezer hazai nézőt. „Csalódott vagyok, mert hiába játszottunk kiegyenlített meccset az őszi bajnokkal, mégis kikaptunk. Remekül kezdtünk, az első húsz percben domináltunk, ha bement volna Kristo lövése, lehet, hogy minden másképp alakul. Az viszont kimondottan dühít, hogy mindhárom gólt rögzített szituációból kaptuk – értékelte a meccset lapunknak Radványi Miklós, a DAC mestere, aki tegnap edzőkonferencián vett részt. – Pedig a pontrúgásokat a legkönnyebb levédekezni, sokat is gyakoroljuk ezeknek a hárítását. A szögleteknél mindenkinek van embere, akire vigyázni kell, például Jurčo Jelic, Kristo pedig Škriniar őrzője volt. Illetve lett volna… Nem vagyok híve a büntetéseknek, de ezúttal kivételt teszek, pénzbírságot kapnak a bakizó játékosok. A második gólnál a játékvezető is hibázott, mert kétszer fütyült, abban a pillanatban, amikor Letic hozzáért a labdához, hogy beívelje, Prešinský másodszor is a sípjába fújt, erre megálltak a védőink. Azt, hogy nem fociztunk rosszul, az is bizonyítja, hogy a zsolnaiak először a 77. percben kerültek helyzetbe akcióból…” Gyors őszi értékelést is kértünk a DAC vezetőedzőjétől. „A tizenhatodik fordulóig az elvárásoknak megfelelően a hatodik helyen álltunk. Sajnos, az utolsó három bajnoki meccsünk az eredmények szempontjából nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Az idény végére több kulcsemberünk megsérült, és eltiltások is sújtottak bennünket, ez is közrejátszott abban, hogy nem szerepeltünk sikeresebben” – szögezte le Radványi Miklós. (sz. z.)    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?