<p>Karol Praženica edző hétfőn este összepakolt és elhagyta a II. ligás futballcsapatot. Tegnaptól ideiglenesen a 36 esztendős Geri Gergely irányítja a gömöri együttest.</p>
Praženica edző elment, de visszajöhet
Rimaszombat |
„Még nem végleges, hogy Karol Praženica elhagyja a klubot. Remélem, a hét végéig eldől, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatunk a tavaszi idényben. Ettől függ az is, hogy marad-e a tréner – újságolta lapunknak Piszár József, a rimaszombatiak sportigazgatója. – Az edzőnek és a játékosoknak nincs ínyére, hogy anyagi gondok miatt csak május végéig tudunk szerződést adni. Egyelőre Geri Gergelyt bíztuk meg a csapat vezetésével. ” „November végén lejárt a szerződésem, így a decemberi hónapért nem kaptam fizetést, de így is az én vezetésemmel kezdte el a téli felkészülést az együttes. A napokban tárgyaltam a klubvezetőkkel a szerződéshosszabbításról, ám egyelőre nem egyeztünk meg, ezért távoztam – mondta az Új Szónak a 43 éves Karol Praženica. – De nem mentem el haraggal, elképzelhető, hogy ha rendeződnek a dolgok, akkor hamarosan visszatérek Rimaszombatba. Jelenleg otthon vagyok, és készülök a pro licences edzői tanfolyam februári záróvizsgájára.” Megtudtuk, hogy Peter Kostolánsky kapus a szenciekkel készül és a Liptószentmiklósra tartó Jaroslav Poliach sem gyakorol a rimaszombatiakkal. „A jelenlegi állás szerint Kostolánsky és Poliach távozik tőlünk, tehetséges fiatalokkal igyekezünk feltölteni a mostani tizenötös keretet” – fejezte be Piszár József.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.