Platini nyár után dönt elnöki terveiről

<p>A nyár után dönt arról Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, hogy jövőre az UEFA vagy a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA elnöki tisztére pályázik-e.&nbsp;</p>

Azt ugyanakkor megjegyezte: szerinte egyedül ő lenne képes legyőzni a jelenlegi FIFA-elnököt, Joseph Blattert. Az UEFA első számú vezetője a szervezet kazahsztáni kongresszusán, Asztanában érintette a témát csütörtöki nyitóbeszédében.    "Mivel ez elsősorban önökre tartozik, közösen fogjuk megvitatni" - mondta Platini, aki szerint a kiemelt programokról szóló nyár utáni összejövetelen kellene terítékre kerülnie a témának.    "Meghallgatom majd önöket, ahogy szoktam, aztán közösen hozzuk meg a döntést, ahogy mindig tesszük" - szögezte le.    Az 58 esztendős Platini később szűk körben újságíróknak elmondta: csak egy ember lenne képes legyőzni a szavazáson Blattert, és ez ő maga. Indoklásként megjegyezte, nemcsak Európában, hanem szerte a világban vannak támogatói, de megismételte, hogy még nem döntötte el, indul-e a megméretésen.    "Ez nemcsak a FIFA-ra, hanem az UEFA-ra is tartozik. Ha az UEFA elnöke elmegy a FIFA-ba, az UEFA-nál is lépni kell" - mondta.    Megerősítette, hogy döntése hosszú egyeztetési folyamat eredménye lesz.    "A világbajnokság után mondom el, hogy határoztam. Addig egy csomó találkozóm lesz európai szövetségek illetékeseivel. Lehet, hogy 99 százalékuk azt mondja majd: szeretnénk, ha az UEFA-ban maradnál. Ez befolyásolhatja a döntésemet" - szolgált példával.    A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója. Ugyanakkor nagy valószínűséggel a jelenlegi elnök, Joseph Blatter is versenybe száll, miként ott lehet a voksolásnál Platini is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?