Milánó. Emelt fővel búcsúzott a prágai Sparta a BL-től – a nyolcaddöntő viszszavágóján 4:1-re kikapott ugyan a címvédő AC Milantól, de játékával bizonyította: a cseh futball immár klubszinten is az európai elithez tartozik.
Piros és fekete a nyerő
A prágai döntetlen után győzelmi kényszerrel lépett pályára a Milan, de kapkodásnak semmi jele nem volt játékában. Seedorf és Rui Costa nélkül is fölényesen uralta a középpályát, s noha a hibátlannak tartott Nesta a meccs elején rendre ellenfélhez paszszolt, azt látni lehetett, a megilletődötten kezdő prágaiak kapura teljesen veszélytelenek. A válogatott Štajner például egyetlen párharcot sem nyert meg Maldinivel szemben. Sevcsenko 10. percben lőtt és les miatt érvénytelenített gólja szépségdíjas mozdulat volt, a folytatásban azonban az ukrán csatár is eltűnt a pályán, elsősorban Johanának köszönhetően. A Sparta hátvédje élete egyik legjobb meccsét játszotta, az első félidőben amolyan egyszemélyes védősorként hiúsította meg a hazai próbálkozásokat. Mezőnyfölény ide, labdatartási arány oda – a San Siróban füttykoncert harsant. Talán ez rázta fel annyira a Milant, hogy a semmiből szerzett vezetést. Az általában „leshatáron élő” Pippo Inzaghi, aki addig csak könyökléseivel és műeséseivel vétette észre magát, 12 m-ről, a kapunak háttal állva fejelt, a labda pedig lehetetlen ívben hullott be a felső sarokba a nyújtózkodó Blažek felett.
A második félidő meglepetéssel kezdődött, a Sparta mezőnyben kiegyenlítette a játékot, és az offenzíva eredményeként a cserejátékos Jun gólja egyszeriben a csehek továbbjutását jelentette.
A Milan erejét jelzi, hogy játékosai ekkor sem estek pánikba, higgadtan, fegyelmezetten mentek előre, és ritmusváltásaikkal fokozatosan felőrölték a fizikailag és fejben is fáradni látszó Sparta védelmét: Sevcsenko második góljánál a lestaktika mondott csődöt, Gattuso lövése pedig Hübschman lábán változtatott irányt.
Első olvasásra hihetetlennek tűnő statisztikai adalék: a szerdán négy gólig jutó AC Milan az utóbbi 20 BL-meccsén csak egyszer lőtt egy gólnál többet (egy éve az Ajax ellen). A piros-feketék formájáról mégis többet mond idei mérlegük a Serie A-ban: 2004-ben bajnoki meccsen még nem kaptak ki, 13 találkozón 12 győzelem mellett mindössze egyetlen döntetlen.
Mindez aligha nyugtatja meg Jiří Kotrbát. A Sparta edzője a sorozatos bajnoki kudarcok után (az utolsó nyolc meccsből csak két győzelem) ultimátumot kapott Vlastimil Košťál klubelnöktől, ami szerint egy hete van a bizonyításra. A San Siróban nem sikerült, így már csak egyetlen esélye maradt: vasárnap meg kell verni a Slaviát. (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.