Peter Kováčik az új edző

Pozsony. A franciaországi Eb-n való leszereplés után – a szlovák női kosárlabda-válogatott csak a 8.

Pozsony. A franciaországi Eb-n való leszereplés után – a szlovák női kosárlabda-válogatott csak a 8. helyen végzett a seregszemlén, ami azt is jelenti, hogy nem lesz ott a jövő évi, kínai világbajnokságon – a kosárlabda-szövetség végrahajtó bizottsága úgy döntött: nem hosszabbítja meg a válogatott edzőjével, Marián Matyášsal a szerződését, és Peter Kováčikot, a somorjaiak szakvezetőjét nevezték ki a nemzeti együttes trénerévé. Az új edzőnek október 26-ig kell kijelölnie szakmai stábját, és 24 fős bővebb keretét az Eb-selejtezőkre. Peter Kováčik a 2004-es athénia olimpiáig szóló megbízást kapott a szövetségtől, különös hangsúllyal a 2003-as görögországi Eb-re. A válogatott új vezetőedzőjének kinevezése november elsejei ha-tállyal lép életbe, azonban a szakvezető már tegnap munkához látott. „Október 18-ig meg kell neveznünk a két hazai Eb-selejtező helyszíneit, és 26-ig a FIBÁ-hoz el kell küldeni a huszonnégyes bővebb keret névsorát. A szakmai stáb összetételét illetően már van némi elképzelésem, de konkrétumokkal csak a hét végén szolgálhatok. Tudatában vagyok annak, hogy a szlovák női kosárlabda napjainkban nehéz időket él át, sőt egyesek az eddigi legnagyobb hullámvölgyről beszélnek. Én azonban ettől nem félek. Kosarasaink magas szinten vannak, amiről tanúskodik az is, hogy európa legjobb csapataiban tartoznak a meghatározó játékosok közé. Ami somorjai ténykedésemet illeti: továbbra is a csapat edzője maradok, és a lányokkal együtt közösen megteszünk mindent annak érdekében, hogy minél eredményesebben szerepeljünk” – nyilatkozta lapunknak a szlovák női kosárlabda-válogatott új vezetőedzője, Peter Kováčik.

„Óriási elismerés ez a somorjai klub számára, hogy a csapat vezetőedzője a válogatottat is irányítja. Ez is azt bizonyítja, az egyesületünkben végzett szakmai munkát országszerte elismerik„ – mondta Pogány Tibor, a csallóközi klub elnöke. (hp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?