PEKINGI MOZAIK

Baczkó Bernadett római diadala
Róma. A már olimpiai kvótás Baczkó Bernadett (57 kg) aranyérmet nyert a cselgáncsozók Világkupa-sorozatának római állomásán.

Baczkó Bernadett római diadala

Róma. A már olimpiai kvótás Baczkó Bernadett (57 kg) aranyérmet nyert a cselgáncsozók Világkupa-sorozatának római állomásán. A KSI versenyzője – aki egyetlen magyarként szerepelt az örök városban – felvezetésként a szlovén Ana Tatlovicot és az orosz Jekatyerina Elizarovát verte, majd az elődöntőben ipponnal intézte el a román Corina Caprioriut. A fináléban a hazai közönség előt szereplő Giulia Quintavalléval szállt szembe, akin 2:23 perc elteltével mutatott be ippont érő akciót. Az olaszországi viadalon – amely már nem tartozik bele az olimpiai kvalifikációs sorozatba – 15 ország 83 dzsúdósa lép tatamira. (mti)

Bizakodik a sérült Radcliffe

London. A csípősérüléssel bajlódó Paula Radcliffe, a maratonifutás brit világcsúcstartója reméli, rendben lesz a pekingi olimpiára. Erről ügynöke, Sian Masterston beszélt, jelezve egyúttal, hogy az atléta két hete érez fájdalmat a bal csípőjénél. Mint mondta, az első vizsgálat során még nem állapítottak meg semmilyen rendellenességet, egy újabb kontroll alkalmával azonban kiderült, hogy a farizom görcsölt be, és ezért nehezedik nyomás Paula Radcliffe csípőcsontjára. A 34 éves futó jelenleg mankóval közlekedik, hogy ezzel is csökkentse az izom igénybevételét. „Természetesen ez nem ideális állapot az olimpia évében, de Paula úgy gondolja, hogy egy-két hét pihenővel minden esélye megvan a gyors felépülésre” – fogalmazott Sian Masterton. Radcliffe nem indult el az áprilisi London Marathonon – melyet negyedszer akart megnyerni –, akkor ugyanis lábujjsérülés hátráltatta. (mti)

Sastin és Soós kvóta nélkül

Edmonton. A 72 kg-osok között szereplő magyar Soós Rita első meccsén kikapott és kiesett a női birkózók első olimpiai selejtező tornáján, Edmontonban. Soós a nyolcaddöntőben az egyiptomi Doaa Ahmed Mahertől szenvedett vereséget két me?netben (2:0, 4:0). Mivel korábban Sastin Marianna sem jutott döntőbe a 63 kg-osok között, a magyaroknak nem sikerült kvótát szerezniük a kanadai városban. A szakág képviselőinek még egy lehetőségük maradt a kvalifikáció kivívására, május 31-én és június 1-jén a svédországi Haparandában. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?