Peking 2022 – Háromhetes karantén vár a nem oltottakra, jegyek csak kínaiaknak

Peking 2022

Csak a kínai anyaországban élők számára értékesítenek jegyeket a jövő évi, pekingi téli olimpiára és paralimpiára – tájékoztatta a szervezőbizottság a Nemzetközi Olimpiai és Paralimpiai Bizottság végrehajtó bizottságát. Azokra, akik nincsenek teljes mértékben oltva a koronavírus ellen, 21 napos karantén vár pekingi megérkezésüket követően.

A NOB szerdai közleményében jelezte, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja a szervezők koronavírus-járvány miatt meghozott rendelkezéseit, amelyek nemzetközi szakértőkkel és a kínai hatóságokkal folytatott széles körű konzultációkon, valamint az olimpiai és paralimpiai szereplők tapasztalatain alapulnak.

A szervezőbizottság által hozott Covid-szabályok első verziója október végén, a második változat pedig decemberben jelenik meg.

Minden akkreditált személy, aki teljesen oltott, a pekingi érkezéskor „buborékba”, azaz zárt rendszerbe kerül, amely lefedi az összes olimpiai területet, beleértve a szállást, az utazást, a verseny- és edzéshelyszíneket, az étkezést, a megnyitó és a záró ünnepséget. A zárt körben a résztvevők csak az olimpiával kapcsolatos helyszínek között mozoghatnak edzések, versenyek és munka céljából. Egy külön az ötkarikás játékokra szánt szállítási, utaztatási rendszert vezetnek be.

A nem beoltott személyek a megérkezéskor 21 napos karanténba kerülnek. Azok esetét külön bírálják el, akik indokolt orvosi mentességet tudnak bemutatni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vagy az érintett országok által hivatalosan jóváhagyott valamennyi vakcinát elfogadják a kínai szervezők.

A zárt buborék január 23-án áll fel, és a paralimpia végéig, március 13-ig működik.

A jegyeket kizárólag a kínai anyaországban lakóknak értékesítenek, és a szurkolóknak is meg kell felelniük a Covid-szabályoknak. A szervezők megjegyezték, a jegyvásárlás részletei vita tárgyát képezik, a véglegesítés után a megfelelő időben nyilvánosságra hozzák.

Akkreditált személyek hozzátartozói számára nem biztosítanak úgynevezett hivatalos vendégkategóriát.

A buborékrendszer miatt a Pekingbe utazók a szervezőkkel szerződött szállodákban fognak lakni, ezek a szállások megfelelnek az ötkarikás Covid-szabályoknak. Valamennyi résztvevőt minden nap koronavírustesztnek vetik alá.

A jövő évi, pekingi téli olimpiát február 4. és 20., míg a téli paralimpiai játékokat március 4. és 13. között rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?