Peczét váratlanul érte a menesztés

<p>A Spartak Trnava futballklub vezérkara csütörtökön úgy határozott, hogy felbontja Pecze Károly vezetőedző szerződését. A 63 esztendős szakembert – aki napra pontosan egy évet töltött a nagyszombati kispadon –a váratlan szakítással kapcsolatosan faggattuk.</p>

Meglepte az igazgatótanács döntése?
Az nem kifejezés. Teljesen váratlanul ért a leváltásom. Annál is inkább, hogy Dunaszerdahelyen a legjobb őszi teljesítményünket nyújtva pechesen kaptunk ki, előtte pedig zsinórban három meccset nyertünk. Az is érdekes, hogy egy hete még Vladimír Poór klubtulajdonos úgy nyilatkozott: hosszú távon számít a munkámra. Egyébként úgy tudom, most is külföldön tartózkodik a Spartak mecénása, s csak telefonon egyeztettek vele a klubvezetők. Nem tartom tragédiának a menesztésemet, hiszen ilyen az edzősors. Rutinos trénerként már sok mindent megértem.

Mivel indokolták a menesztését?
Azzal, hogy a vártnál gyengébben szerepel az együttes a pontvadászatban, és hozzátették: rossz a hangulat a csapat háza táján. De egy balszerencsés vereség után melyik gárdánál jó a hangulat?
 
Egy éve miért a Spartakot választotta a kecsegtető külföldi ajánlat helyett?
Fél lábbal már Törökországban voltam, amikor jelentkeztek a nagyszombatiak. Korábban komolyabban nem is foglalkoztam azzal, hogy esetleg visszatérek a Spartakhoz, ám meggyőztek a vezetők. Hangsúlyozták, azt szeretnék, ha olyan ütőképes csapatot építenék, mint amilyen 1997-ben volt. Elmondták, maximálisan élvezem a bizalmukat, s türelmesek lesznek velem és az együttessel szemben. Aztán ez lett a vége.

Nehéz időszakban vette át a csapatot, nagy fegyverténynek számít, hogy harmadikként zárták a bajnokságot.
Elődöm, a szerb Vermezovics rengeteg drága légióst hozott magával és bajnoki címet ígért. Miután kiderült, hogy a vendégmunkások jóval többet keresnek, mint amennyit megérdemelnének, mind a nyolcukat elküldték. Helyükre csak tehetséges fiatalok érkeztek, így a bronzérmet jelentős sikerként könyvelem el. Az új idényre szerettem volna tapasztalt játékosokkal megerősíteni a keretet, ám a tehetségek mellett csupán két brazil focista érkezett. Nekik is időbe tellett, míg belelendültek. Ilyen előzmények után nem vártam csodákat védenceimtől. Ami a kupaszereplést illeti, már az is jelentős előrelépésnek számít, hogy sikeresen vettük az Európa Ligaselejtező első körét, hiszen korábban rendre már a nyitófordulóban elbukott a Spartak. Azt viszont pozitívan értékelem, hogy Ľuboš Hanzelt leigazolta Schalke. Annak idején Miro Karhant is én indítottam el, és annak is örülök, hogy Kamil Kopúnek helyet követel magának a szlovák válogatottban, Roman Procházka pedig a U21es nemzeti csapatban.

Hogyan tovább?
Még olyan friss a szakítás, hogy egyelőre nem is foglalkoztat ez a kérdés. Kicsit megpihenek, aztán, ha megfelelő ajánlatot kapok, akkor ismét leülök a kispadra. Egy biztos, továbbra is figyelni fogom a Spartakot, amelybe rengeteg energiát fektettem, de sajnos a vezetők ígéretük ellenére nem voltak elég türelmesek.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?