Ötszettes dráma után komáromi győzelem

komáromi röpisek

A komáromi Rieker UJS egyetemi férfi-röplabdacsapata a listavezető Myjavától elszenvedett múlt heti sima, 3:0-s vereség után (helyenként) jó játékkal rukkolt ki a nagy rivális pozsonyi VKP ellen, és két és félórás izgalmas csatában 3:2-re győzött az éremesélyes fővárosi csapat ellen.

A mérkőzésen az első játszmában elmaradt a szokásos tapogatózás, mind a két csapat nagyon koncentráltan kezdett. A komáromiak fegyelmezett pontos játékukkkal akár könnyedén nyerhették vola az első szettet, 7:3-ra, 12:8-ra vezettek. A vendégek azonban fokozatosan lendületbe jöttek, nem ismertek elveszett labdát, és 18:18-ra egyenlítettek. Ez hidegzuhanyként hatott Ogurčákékra, 20:20-ig még állták a sarat, de utána a pozsonyiak ötletes játékkal 25:23-ra nyerték a szettet – 0:1.

A vendégek a második szett elején is magabiztosan folytatták gyors és hatékony játékukat. Előnyük azonban nem tartott sokáig, a hazaiak 8:8-ra egyenlítettek és az irányítást is átvették. 22:22 után kétséges volt, képesek-e a hazaiak egyenlíteni az eléggé hullámzó második szettben, de a következő 3 pontot ők szerezték, és 25:22-re nyerték a szettet, amiben oroszlánrésze volt a lengyel Lukasz Szareknek, támadó szerváival és helyezett leütéseivel kulcsfontosságú pontokat szerzett – 1:1.

A fővárosiak önbizalma nem tört meg a harmadik játszmában sem. Játékuk egyszerű, gyors és hatékony volt, szinte nem vétettek hibát, már az elején megszerezték a 4-5 pontos előnyt. A szlovákiai röplabdázás legendája, Emanuel Kohút szerváival némi zavart okozott soraikban, de 18:20 után a vendégek ismét beleerősítettek, 19:25-tel zártak – 1:2.

A negyedik játszma a Duna-partiaké volt. 6:6-ig a vendégek tartották a lépest a hazaiakkal, utána meglepően visszaestek, különösen az adogatásuk és a szervák fogadása volt gyengébb a hazaiakénál. Kohúték fokozatosan elhúztak, s könnyedén nyerték a szettet 25:16-ra – 2:2.

Következett az ötödik, döntő játszma, amelyben a hazaiak bizonyultak jobbnak. 9:9-ig egy ponttal többször vezettek a vendégek, de 10:9 után a hazaiak voltak nyugodtabbak és pontosabbak, s 15:11-re nyerték a szettet, a meccset pedig 3:2-re. Az izgalmas csata után a csaknem félházas sportcsarnok mind a két csapatnak tapsolt. A meccs azért volt kulcsfontosságú, mert vendégsiker esetén helyet cseréltek volna a csapatok a tabellán, így viszont a komáromiak maradtak a másodikok, a VKP a harmadik.

Gabriel Chochoľak, a piros-fehérek vezetőedzője a feszültség után nehezen talált szavakat az értékelésre, de megkönnyebbülten konstatálta:„A bajnokság egyik legjobb csapatát győztük le. Voltak a meccsen nehéz perceink, de győztünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?