Ötszáz km-t utaztak a tornagyőzelemért

gyerek teremfoci

A II. ligás szenciek minden téren kiemelkedtek a négytagú mezőnyből a diákok (U15) füleki teremfocitornáján, mindhárom meccsükből nyertesen kerültek ki. 

Mindemellett teljes egészében betartották Karol Zelenka edző utasításait, és szebbnél szebb gólokkal kedveskedtek a nézőknek. Így tehát megérdemelten emelhették magasba a trófeát. „A mieink és a felediek nagyjából tartották a lépést a szenciekkel, a hnúšťaiak viszont alaposan kiengedtek. Minden bizonnyal még csak a tavaszi idényre való felkészülés elején tartanak. A szenciek elleni összecsapáson sajnos alulmaradtunk, így elúszott a végső diadal. Külön köszönetet érdemelnek a tornagyőztesek azért, hogy mintegy ötszáz kilométert tettek meg aznap, hogy itt lehessenek velünk. Az viszont vigasztal bennünket, hogy Botos Nicolas lett a focigála legjobb mezőnyjátékosa” – állapította meg Gáspár Szebasztián, a füleki FTC ifjúsági csapatainak menedzsere. 
 

Érdekes

DIÁKOK (U15) TEREMTORNÁJA A FÜLEKI FTC SZERVEZÉSÉBEN:

FK Jesenské–FTC Fiľakovo 1:3; FK Iskra Hnúšťa– Jesenské 7:9; MŠK Senec–Hnúšťa 11:1; Fiľakovo–Senec 4:10; Jesenské–Senec 8:10; Fiľakovo–Hnúšťa 8:5. 
Végeredmény:
 1. Senec    3    3    0    0    31:13    9
 2. Fiľakovo    3    2    0    1    15:16    6
 3. Jesenské    3    1    0    2    18:20    3
 4. Hnúšťa    3    0    0    3    18:28    3

Díjazottak – legjobb kapus: Charlie Zelenka (Senec), legjobb mezőnyjátékos: Botos Nicolas (Fiľakovo), legjobb góllövő: Dominik Segec (Hnúšťa). ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?