„Öt percbe telt, mire elhangzott, hogy UEFA-pokal”

Miként emlékszik a Bayern elleni meccsekre?Pályafutásom legkellemesebb élményének tartom, ez volt a DAC-nál elvégzett szisztematikus ötéves munkánk eredménye. Nagyon jó nosztalgiázni, felidézni azokat a felejthetetlen sikeres időket. Pár év alatt előbb Csehszlovákiában, majd Európában is megismerték a DAC-ot. A dunaszerdahelyi visszavágó előtt az UEFA lobogóját látva odaszóltam Stadrucker csapatorvoshoz: „Sanyikám, mikor fog legközelebb a dunaszerdahelyi stadionban lobogni ez a zászló?” Ha találkozom a dokival, mindig emlegeti, hogy milyen igazam volt. Hogyan reagált, amikor megtudta, hogy a világhírű bajor csapattal kerültek szembe?Ennek külön története van. A sorsolás napján 10.30-tól volt edzésünk, így nem követhettük a déli sorsolást. Akkor más világ volt, közel sem volt olyan gyors az információáramlás. A gyakorlás vége felé jártunk, amikor a titkárságról kiszóltak, hogy ki tud németül, mert valaki Münchenből a „trainert” keresi. Fogtam a telefont, és majd hanyatt estem, mert a német úr azt közölte, hogy a Bayerntől hív. El nem tudtam képzelni, mit akarnak velünk a müncheniek. Ráadásul egyszer sem mondta ki a DAC nevét, így nagyjából öt percig eltartott, mire elhangzott, hogy „UEFA-pokal”, és rájöttem, hogy a Bayern lesz az UEFA-kupa-ellenfelünk. Nem értettem, hogy szinte rögtön sorsolás után, alig negyedóra elteltével jelentkeztek, mikor nálunk még senki nem tudott semmiről. Aztán én közöltem a hírt a többiekkel. Jó húzás volt a DAC-vezetőktől, hogy kijárták, Mičinec is a csapattal tarthatott Münchenbe, pedig korábban csempészés miatt bevonták az útlevelét.Az akkori dunaszerdahelyi sportvezetők nem ismertek lehetetlent, mindent elintéztek. Tették a dolgukat, azóta sem találkoztam olyan elszánt funkcionáriusokkal. De akkor igazi futball-láz volt nemcsak a Csallóközben, hanem egész Dél-Szlovákiában, ezért is lehetett még ezt is elintézni. A mai fiatalok nem is értik, hogy amikor Nyugat-Európából tértünk haza, milyen izgalom volt az államhatáron. Gyakran még a zoknit is levettették velem a vámosok, hogy nem oda rejtettem-e el a valutát. Nem csoda, hogy néhány védencem jobban tartott a vámvizsgálattól, mint a külföldi kupameccstől. Hogyan emlékszik a müncheni találkozóra?A meccs előtti edzésen a játékosok csak ámultak, milyen nagyszerű létesítmény az Olimpiai Stadion. Többször kellett őket figyelmeztetni, hogy mi nem nézelődni, hanem focizni jöttünk. Megilletődötten kezdtük a meccset, de aztán belendültünk, még ma is előttem van Szaban fantasztikus gólja, Šoltés kihagyott helyzetei és Takáč kapufája. Az volt a legfontosabb, hogy nem kaptunk zakót a kontinens egyik legjobb csapatától. Hogyan viselkedtek a németek Dunaszerdahelyen?Az megmaradt az emlékezetemben, hogy a német együttes nem is aludt Szlovákiában. Csak a meccs napján érkeztek repülővel Schwechatba, onnan a csapatbusszal jöttek, és nem is edzettek a DAC-pályán. A találkozó után pedig rögtön utaztak is vissza. Utólag nem tartja hibának, hogy a visszavágón nekirontottak a bajoroknak?Reálisan nézve a dolgokat, nagyon kevés esélyünk volt a szuperfavorit ellen, Thon, Augenthaler, Reuter, Aumann, Wolhfart és Ekström a kontinens legjobb játékosai közé tartoztak. A futballban nagy jelentősége van a diplomáciának, és ebben a tekintetben a Bayernnel nem vehettük fel a versenyt. Nem mondom, hogy ez döntött, de a játékvezető a tizenegyessel és Szaban szigorú kiállításával bő félóra alatt eldöntötte a meccset. A drukkereink feltüzelték a játékosainkat, és viharos rohamokkal kezdtünk, ám az északír bíró gyorsan lefékezett bennünket. Jupp Heynckes volt akkor a Bayern edzője. Beszélt vele a meccs után?A német trénerek szinte valamennyien nagyon kimértek, Jupp is közéjük tartozott. Így a kézfogásokon és a szokásos üdvözlésen kívül nem sok szót váltottunk egymással. Idén májusban viszont őszintén örültem, hogy BL-győzelemre vezette a Bayernt. Ma Dunaszerdahelyen emlékestet rendeznek a történelmi meccs kapcsán.Alig várom már, hogy találkozhassam az egykori játékosaimmal és a klubvezetőkkel.