Óriások csatája a trónért

Jokohama. Izgalmasabb párharccal aligha csúcsosodhatott volna ki a labdarúgó-világbajnokságok tizenhetedik felvonása. A vasárnap 13.00 órakor kezdődő döntőben a négyszeres vb-győztes Brazília a háromszoros világbajnok Németországgal találkozik.

Ugyan mitől, kitől védik magukat a brazilok a tréningen? TASR/AP-felvéteElőször csapnak össze a fináléban, melyben már hetedszer szerepelnek, a dél–amerikaiak sorozatban harmadszor. Összecsapásukat az olasz Pierluigi Collina fújja.

„Ha már ilyen magasra jutottunk, nem adjuk könnyen a bőrünket. Legtöbbször csak egy emberöltő alatt lehet a vb-döntőbe jutni. Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent megteszünk a győzelemért. Számunkra a jól szervezett védekezés, és főleg a játékosok fegyelmezett hozzáállása jelentheti a sikert. Ha kitámadunk, rosszul végződhet” – hallatta magát Rudi Völler német edző, aki már egyszer szerzett vb-aranyat: 1990-ben az olaszországi seregszemlén tagja volt Beckenbauer győztes együttesének. A magasan esélyes Brazíliával szemben a németeknek nincs mit veszíteniük. Eddigi hat mérkőzésükön (beszámítva a Szaud-Arábia elleni 8:0-s gólparádét) főleg jól kitervelt taktikájuknak, Kahn kapus bravúrjainak, valamint Miroslav Klose és Michael Ballack gólképességének köszönhetik menetelésüket. „Kicsit idegesek vagyunk, alig várjuk a döntőt. Legjobb lenne, ha már holnap játszhatnánk” – tette hozzá Völler.

Derűlátó a német csapat fiatal újonca, Christoph Metzelder: „Meg akarjuk nyerni a döntőt, képesek vagyunk rá. Ebben segíthet a jó csapatszellem.” A németek az E-csoport győzteseként indultak. Először hatalmas önbizalomnövelő sikert értek el a mezőny leggyengébb csapata, Szaúd-Arábia ellen (8:0), és nem ártott meg nekik az írek elleni 1:1 sem, amikor az ellenfél a rájátszás pillanataiban egyenlített. A továbbjutást eldöntő párharcban Kahn remekelt, és átélte a csapat a félórás emberhátrányt is Kamerun ellen. A nyolcaddöntőben (2:0). Paraguay ellen a mérkőzés kétharmada alatt tartották a labdát, majd a hajrában intézték el a dél–amerikaiakat. A negyeddöntőben nem játszottak jobban ellenfelüknél, de összpontosításban és a kiváló Kahn védéseinek következtében kiverték az Egyesült Államokat (1:0). Az elődöntőben Ballack egyetlen találata is elég volt a lélektani nyomás alatt álló és fáradt koreaiak ellen. Általános várakozás szerint Völler az eltiltott Ballack helyén a védekező Jens Jeremiest küldi pályára. Bordasérülése ellenére játszani fog a csapat legjobb góllövője, Klose. Bevetésre készen ül majd a kispadon Carslten Jancker, akire korábban fertőzéses megbetegedése miatt nem számíthatott a csapat mestere. „Nem félünk a braziloktól, a mérkőzés előtti jóslatokat nem kell komolyan venni. Minden a pályán dől el” – állítja Carlsten Ramelow német hátvéd.

Százhetven millió embernek a világ ötödik legnagyobb országában az a meggyőződése, hogy Brazília vasárnap ötödször lesz világbajnok. A dél-amerikaiak a legvallásosabb nemzetek közé tartoznak, s szurkolóik éppen abban értenek egyet, hogy hitük az ötödik vb-elsőséghez segítheti őket. Nem is olyan régen azonban a braziloknak még azért kellett izgulniuk, hogy kedvenceik kijussanak a világbajnokságra. A selejtezőben ugyanis csak bukdácsoltak a dél-amerikaiak, és a tanácstalan Scolari edző 62 játékost próbált ki csapatában. Csak a sorozat hajrájában harcolták ki a vb-részvételt. A világbajnokságon azonban teljesen más íze lett a brazil kávénak. Ronaldoék 6 mérkőzésen egyetlen alkalommal sem torpantak meg, s a törökök elleni találkozó kivételével minden alkalommal legalább két gólt szereztek. A C-csoportban fokozatosan legyőzték Törökországot (2:1), Kínát (4:0) és Costa Ricát (5:2), a nyolcaddöntőben kisebb szerencsével a szívós belgákat búcsúztatták (2:0), a negyeddöntő gyengére sikerült slágerösszecsapásán Angliát verték (2:1), majd az elődöntőben Törökországot 1:0-ra. „Semmiképp sem becsülhetjük le a németeket. Tipikus tornacsapatról van szó, rideg és kiszámítható játékfelfogással” – jegyezte meg az ellenfélről Luis Felipe Scolari. Vitathatatlan a brazil támadók erőssége, a Ronaldo–Rivaldo duó eddig 11 gólt lőtt, s napjaink legveszélyesebb támadókettőse. Kiválóan támogatja őket Ronaldinho, valamint a két szélső hátvéd, Roberto Carlos és Cafu, ami a maga nemében páratlan. Éppen a 32 éves Cafu a brazil szakvezető egyik kulcsjátékosa. Harmadik vb-döntőjében szerepel. „Mindent megtesz a csapat érdekében. Igazi húzóember, nem önzősködik, jó labdákat osztogat csapattársainak, és rengeteget segít a fiataloknak” – dicsérte a csapatkapitányt Scolari. Cafu 110 válogatottságával brazil csúcstartó: „Ez a döntő lesz pályafutásom befejezése. Természetes, hogy győzelmet várok.”

Eddig 17-szer találkoztak a futballvilág óriásai. Ebből tíz alkalommal Brazília került ki győztesen, legutóbb 1999-ben, amikor a mexikói Guadalarajában rendezett Konföderációs Kupa döntőjében 4:0-ra.

VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLĺTÁSOK, Brazília: Marcos (29 éves/22 válogatottság)–Cafu (32/110), Lucio (24/ 22), Edmilson (25/18), Roque Junior (25/23)–Kleberson (23/10), Gilberto Silva (25/13), Roberto Carlos (29/90)–Rivaldo (30/65)– Ronaldinho (22/29), Ronaldo (25/63). Németország: Kahn (33/ 51)–Frings (25/14), Linke (32/40), Ramelow (28/29), Metzelder (21/11)–Schneider (28/15), Hamann (28/45), Jeremies (28/39), Bode (32/39)–Neuville (29/ 35), Klose (24/18).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?